Nem olvastam még Diától, így fogalmam sem volt, hogy mire számíthatok, milyen a stílusa. Az Őrületbe kergetsz figyelemfelkeltő borítójának és a könyvre érkező pozitív véleményeknek köszönhetően viszont egészen biztos voltam benne, hogy ez hamarosan megváltozik. :)
„Megöltem Winklert, mégis ártatlan vagyok.”
Conor Fostert egy brutális gyilkosság helyszínén fogják el. Testét ellepi az áldozat vére, a késen lévő ujjlenyomat tökéletesen egyezik az övével.
Állítása szerint a tettes Lenard. Lenard Axe, nem más, mint elméjének a másik lakója.
Szabadságát ugyan elveszti, de börtön helyett a Bridewood elmegyógyintézet foglya lesz.
Dr Nathalie Lawson vállát súlyos teher nyomja.
Megállapítani, hogy valaki többszörös személyiségzavarban szenved, vagy mesteri színjáték kíséretében csupán hazudik, embert próbáló feladat.
Főleg, ha a doktornő gondolatait más is leköti. Ami eleinte csak furcsa, majd rémisztő érzéseket kelt benne.
Az új beteg és a hátborzongató események között párhuzamot vonni őrültség lenne.
Vagy talán mégsem?
Mint már említettem, engem a borító azonnal megfogott. Remekül előrevetíti, hogy ne egy „könnyed” thrillerre számítsunk, ugyanakkor mégis kellően sejtelmes, titokzatos. A következő sorokról nem is beszélve...
„Szavam adhatnám, hogy nem hozom rád a frászt többet,
szívemre helyezve a kezem, ígéretet tehetnék: jó leszek.
De ebben nem fogok hazudni neked.
Rossz vagyok, és tudd, az is leszek!”
Először is egy jó tanáccsal kezdeném… Este jobb, ha nem kezditek el a könyvet, viszont ha másnap bármeddig aludhattok, akkor hajrá! Az történt ugyanis, hogy én este vettem kézbe, és egyszerűen nem tudtam letenni, egészen hajnali fél 2-ig olvastam. A könyv másik felét pedig a következő nap folytattam, szerencsére akkor már „csak” éjfélig. :D Szerintem ez sok mindent elárul.
Dia nagyon gördülékenyen ír, az első oldaltól az utolsóig sikerült lekötnie a figyelmemet. Olvasás közben folyton elbizonytalanított, már fogalmam sem volt, hogy miről mit gondoljak. Elképesztően szőtte a szálakat, és amikor már azt hittem, hogy nem tud több meglepetést okozni, alaposan rácáfolt erre. A végén leesett az állam, ilyen fordulatokra egyáltalán nem számítottam. Sőt, itt-ott még vissza is kellett lapoznom, biztosan jól értettem-e.
Nagyon tetszettek a karakterek, a váltott szemszögek, még a mellékszereplőket is alapos kidolgozottság jellemezte. Nathalie-val könnyű volt azonosulnom – körülbelül annyi szerencsém van a szerelemben, mint neki. :D Conort pedig az elejétől kezdve imádtam. Jó, tudom, ez így kicsit betegnek tűnhet, de ha olvastátok vagy olvasni fogjátok a könyvet, megértitek, hogy miért írtam ezt. :D Ráadásul pszichothriller ide vagy oda, az írónő a humorát is megcsillogtatta. Nagyon szerettem ezeket az orvos-beteg szócsatákat, illetve hogy Nathalie gondolataiba is bepillantást nyerhettünk.
„– Tedd azt vissza, kérlek! – mutatok a könyvre.
– Mit fog írni rólam? – érdeklődik pajkosan.
– Tedd azt vissza! – ismétlem magam tagoltan.
– Miért? Múltkor nem zavarta az olvasás.
Most az is zavar, hogy levegőt veszel.”
Összegzés:
Tavaly – a már meglévők mellé – két új írót vettem fel a kedvenceim képzeletbeli listájára: először Karády Annát, majd az év végén Farkas Anettet. Bár még csak április van, bátran kijelenthetem, hogy idén ez a bizonyos lista már újabb két fővel bővült: márciusban A római ajánlatnak köszönhetően Kővágó Sára, most pedig Diana Hunt nevével. Az Őrületbe kergetsz egy olyan pszichothriller, mely alaposan befészkeli magát az ember gondolataiba, és később sem ereszt. Én azóta is agyalok bizonyos dolgokon... Izgatottan várom a folytatást, bár az kicsit vigasztal, hogy addig garantáltan bepótolom a lemaradásomat, és Dia első könyvével is megismerkedem. Nagyon köszönöm, hogy olvashattam, a thriller műfaj kedvelőinek szívből ajánlom!
„Életünkben, az elhalasztott lehetőség gondolata, kínzó kísértésként vesz üldözőbe. Viszont van az, ami ennél mardosóbb, gyötrelmesebb fájdalmat képes okozni: Az, amit már megtettünk.”
„Miről lehet felismerni az őszinteséget egy olyan világban, ahol tökélyre fejlesztettük a színészi képességeinket?”
„– Nincs ezzel baj, hiszen mindannyian álarcot viselünk. Csak tudni kell, ki előtt szabadulhatunk meg tőle – mormolja a fülembe.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése