Bucsi Mariann: Kerülőutak

Hiszek abban, hogy egyes könyveken nem véletlenül akad meg a szemünk, és érzünk ellenállhatatlan késztetést: előbb vagy utóbb, de biztosan el kell olvassuk. Nálam pontosan ez történt Mariann első, Ébredés című regényénél, melyről itt írtam bővebben. :)

Képzeljétek, Mariann még november elején megkeresett egy előolvasási lehetőséggel. Annyit árult el, hogy egy kisregényről van szó, különlegessége pedig az lesz, hogy nyomtatott formában 333 példányban készül, sorszámozva, ráadásul mindenféle előzetes bejelentés nélkül fog megjelenni decemberben. Nem tagadom, nagyon izgalmasnak találtam ezt az egészet, egy igazi ajándéknak, mellyel akár a közelgő ünnepekre tekintettel is bárki meglephette magát.

Szerintem a történetről nagyon nehéz spoiler nélkül írni, én pedig semmiképpen sem szeretnék bármi fontosat elárulni. Éppen ezért arra gondoltam, hogy kiemelem azokat a dolgokat, amik engem a leginkább megfogtak benne. Az egyik ilyen, hogy a történet nagyon izgalmasan indul, mégpedig rögtön az események közepébe vágva. Azt rögtön sejtjük, hogy egy menekülő nőt „látunk”, aki szeretné minél hamarabb maga mögött hagyni az őt felzaklató eseményeket, de azt, hogy pontosan mi történt vele, illetve mi váltja ki, hogy idővel egyre dühösebb lesz, nem tudjuk – bár van egy aprócska utalás, ami már enged bizonyos következtetéseket levonni…

Miközben minél hamarabb szeretné elhagyni Rab szigetét, ahol éppen tartózkodik, és ahol ironikus módon ő is rabnak érzi magát, pont egy olyan férfitől kell segítséget kérnie, akit a háta közepére sem kíván. De vajon meddig lesz képes a különös idegen elviselni a nő sértegetéseit? Mihez vezet, ha a dühre dühvel reagálunk, és meggondolatlanul, az elveinket magunk mögött hagyva cselekszünk?

„Baromira idegesítő ez a pasas! És mégis, milyen érzéketlen valaki az, aki ezen mosolyog? Láthatná, milyen zaklatott vagyok, hogy bajban vagyok! De nem, ő aztán nem! Őurasága, a teremtés koronája remekül szórakozik!”

A kisregényt olvasva az egyik első szó, ami eszembe jut róla, hogy mennyire „emberi”. Nagyon tetszett, hogy a rövidsége ellenére is számos komoly, párkapcsolatot érintő problémát sorakoztatott fel, járt körbe. Ezek közé tartozik az idővel egyre kevesebb figyelem a másik felé, az együtt töltött minőségi idő hiánya, a – sokszor figyelmen kívül hagyott – figyelmeztető jelek, a megcsalás, ugyanakkor a megbocsátás lehetősége is. Szerintem nem vagyok vele egyedül, hogy ilyenkor akarva-akaratlanul, de eltöprengek azon, hogy egy-egy hasonló szituációban ugyanígy, esetleg teljesen másképp cselekedtem volna?

Összegzés:

Nagyon hálás vagyok Mariann-nak a bizalomért, hogy kíváncsi volt a véleményemre, és előolvashattam a kisregényét. Elképesztően vitt magával a történet, egyszer sem szakítottam meg, míg nem végeztem vele. Bár a végével kapcsolatban voltak bizonyos elképzeléseim, arra, ahogy Mariann alakította, egyáltalán nem számítottam. Sőt, nem tagadom, vissza kellett olvasnom, hogy tényleg jól értettem-e a lezárást. Ha ismered már Mariann munkásságát, a Kerülőutak sem hiányozhat a gyűjteményedből. Még nem olvastál tőle? Ez a kisregény akkor is remek választás lehet, hogy megismerkedj az írói stílusával. Szívből ajánlom! :)

Kedvenc idézetek

„Úgy gondolom, hogy mindannyiunknak megvan a kijelölt útja, amiről gyakran letérünk, mégis a cél felé megyünk, csak olykor kerülőutakon.”

„Megértem, hogy valóban fontos arra hallgatni, amit a szívünk és a lelkünk súg nekünk, és ehhez bizony néha-néha el kell csendesedni. Elhallgattatni a bennünk dúló gondolatokat és érzéseket. Kilépni a múltból és a jövőből, és megélni az itt és most pillanatát, mert bizony a szívünk csak a jelenben tud hozzánk szólni.”

 

(Kép: www.moly.hu)

 

Farkas Anett: A 33-as áldozat

Hihetetlen, hogy telik az idő, hiszen A 33-as áldozat már Anett harmadik könyve. Az első két kötet, A 33-as beteg és A 33-as ügy is nagy kedvencem lett, így kíváncsian vártam, vajon a trilógia befejező része milyen izgalmakat fog tartogatni. Köszönöm szépen a bizalmat, hogy ismét az elsők között olvashattam! 

A fülszöveg:

 

Amikor magadban sem bízhatsz, kire számíthatsz igazán? 

1975. Eszter indulatos apjától rettegve tölti életét. Mikor világra hozza ikerlányait, azzal további balsorsát kísérti. 

Senki sem hisz neki, amikor azt állítja, családjának egyik tagja őrült. 

2002. Sorozatgyilkos szedi áldozatait a Balaton fővárosában, Keszthelyen. Az ügyet Vivien és új társa, Máté kapja. 

Múlt és jelen baljós eseményei keverednek, a szálak végül egy írónőhöz vezetnek. 

Elhisszük, hogy a népszerű író, Lengyel Aliz ismeri az igazságot. De vajon milyen igazságra gondol? Ahhoz, hogy Vivien és Máté megoldják ezt a rejtélyes esetet, a nő múltjával kell szembenézniük, azzal, mi történt 1975 után. 

Nyomozás közben Vivienék rájönnek, hogy itt mindenki titkol valamit. Mindenkinek van indítéka. 

Az óra ketyeg, könnyen kifuthatnak az időből… Van egy áldozat, akinek az élete rajtuk múlik… 

A pedofil 

Az ikerpár 

A sorozatgyilkos 

Az írónő 

A rovarszárnyak 

Vajon lehet boldog vég, ennyi átélt tragédia után?

Az első két rész borítóját imádtam, és most sem csalódtam, mert a befejező részé is tökéletesen el lett találva, remekül passzol a többihez. Tudjátok, hogy szeretem a szép, különleges borítókat, amikor pusztán az, hogy rájuk nézek, már felkelti a figyelmemet, és kíváncsivá tesz. 

Ha olvastátok az első két részt, biztos vagyok benne, egyetértetek velem, hogy Anett egyik ismertetőjegye a sokkoló prológus, és ez most sincs másképpen. Mondjuk én naivan azt hittem, hogy A 33-as ügyét már nehezen fogja tudni túlszárnyalni, mert az engem nagyon megviselt, de elárulom, most is sikerült meglepnie. 

A gyermekrablás témája után pedig egy egészen felkavaró témához nyúlt, mégpedig a családon belüli erőszakhoz, pedofíliához. Számomra ez így önmagában is elképesztően döbbenetes volt, nagyon nehéz ilyenről olvasni. Az pedig, hogy a történet egyes részeit valós események ihlették, még inkább feldühített. Ezeket a dolgokat soha, senkinek nem lenne szabad átélnie. Főleg egy olyan embertől elszenvednie, akiben a leginkább megbízhatna, és akitől csak a feltétel nélküli szeretetet kellene kapnia. Ennek a kötetnek az olvasása közben ismét számos kérdés vetődött fel bennem. Miért nem veszi észre a környezet az apró jeleket? Ha észre is veszi valaki, miért nem tesz semmit? Túl sok az a bizonyos „miért”… 

Vivient, Dávidot és Fannát most is imádtam, de különösen izgalmas volt, hogy Máté személyében egy új karaktert is kaptunk. A sokkoló, nyomasztó részeket remekül oldotta a két férfi szócsatája, amiből szerencsére nem volt hiány. Annyit elárulhatok, hogy Dávid emberére talált benne… :D 

Összegzés: 

Anett harmadszor is bebizonyította, hogy egyszerűen nem tud hibázni. Sokkolt, megmosolyogtatott, gondolkodásra késztetett, de bármennyire is próbáltam kitalálni, hogy mi állhat a háttérben, ezúttal sem sikerült. Először teljesen megdöbbentem, míg végül minden összeállt egy kerek egésszé. Elárulom, számomra így is tökéletes lett volna a befejező rész, de még mindig volt egy meglepetés. Egy zseniális írói bravúr, mely nemcsak megkoronázta a történetet, de tökéletes keretbe is foglalta a trilógiát.

Kedvenc idézetek

Próbált kitartani, igyekezett nem végleg elaludni. Viszont az érzékszervei percről percre tompultak, a halál szép lassan kezdte el felverni sátrát teste felett. Egy fényképalbum pergett le szeme előtt, a legszebb pillanatokat csokorba gyűjtve eddigi életéről.

- Megálltál a fejlődésben, vagy minek mész te egy óvodába?

Végre beteljesedett a vágya, amire oly régen áhítozott. Már csak meg kellett találnia a legkülönlegesebb pillangót a kertjében. Azt, amelyiknek a szárnya büszkén feszíthet a gyűjteményei között.

(Kép és fülszöveg: www.moly.hu)

93. Ünnepi Könyvhét - Élménybeszámoló

A 93. Ünnepi Könyvhét idén június 9–12. között került megrendezésre. Ez a kortárs magyar irodalom legnagyobb szabadtéri eseménye, melynek helyszíne a Vörösmarty tér és a Duna-korzó. Bár olvastam, hogy az elején még gondot okozott az időjárás, később már nem lehetett okunk panaszra, éppen ellenkezőleg: sokan küzdöttünk a fülledt meleggel.

Korábban is ámulva néztem a képeket, és nagyon vágytam rá, egyszer ott lehessek, de bevallom, egyáltalán nem vonzott a tömeg. Szóval igen, ez volt az első Könyvhét, amire ellátogattam, és bánom, hogy eddig kihagytam, mert hatalmas élmény volt!

A dedikáló írók listáját elnézve a bőség zavara várta az olvasókat, de már pénteken különösen felkeltette egy név a figyelmemet, még pedig Karády Annáé. Bár korábban nem igazán olvastam történelmi romantikus könyveket, nagyon örültem, hogy kimozdultam a komfortzónámból, mert A füredi lányt és A füredi földesurat egyaránt imádtam. Arról nem beszélve, milyen hatalmas meglepetés volt, amikor észrevettem, hogy utóbbi belső borítóján az én ajánlóm is olvasható. :)

Szóval izgatottan vártam Anna érkezését már jóval a dedikálás időpontja előtt, így alakulhatott, hogy első lettem nála. :D Ennek nagyon örültem, ugyanakkor zavarban is voltam, utólag pedig már azon morfondíroztam, hogy biztosan összevissza beszéltem. :D Sajnos ez rossz szokásom, ha zavarban vagyok, de mentségemre szóljon, nem vettem még részt író dedikálásán. Ahogy Annának is mondtam, régebben a Nyugati téren voltam ilyen eseményen, de a sorban állókra tekintettel már nem akartam részletezni, hogy akkor a Luxen-sorozat főszereplője, vagyis pontosabban borítómodellje, a magyar származású Pepe dedikált. Tehát kifejezetten írói dedikáláson még tényleg nem voltam.

A „félelmem” viszont teljesen alaptalannak bizonyult, mert Anna nagyon kedves volt, és pont olyan szép, mint a képeken. :) Dedikálta a könyveimet és a novellát, tudtunk kicsit beszélgetni, közös képek is készültek. Nagyon feldobott a találkozás, alig várom, hogy olvashassam a trilógia most megjelent befejező részét. Péntekre már nem is terveztem mást, örültem, hogy Anna dedikálása előtt sikerült kicsit feltérképezni a helyszínt, melyik kiadó hol van.

A szombatot ugyancsak nagy izgalommal vártam, ugyanis tudtam, hogy akkor három olyan írónővel fogok találkozni, akikkel már igazán érett a személyes találkozás. Farkas Anett első könyvét, A 33-as beteget imádtam, és amikor felajánlotta a folytatás, A 33-as ügy előolvasási lehetőségét, hatalmas megtiszteltetésnek éreztem. Az pedig, hogy az én ajánlóm is felkerült a borítóra... Egyszerűen elképesztő érzés, és a mai napig hálás vagyok neki a bizalomért.

Péntek este írtam is Anettnek, hogy másnap megyek, sőt, még azt is, hogy miben leszek. :D Nagyszerű érzés volt, hogy felismert, és annyira kedvesen fogadott, elképesztően jólesett. Adott puszit, beszélgettünk, aztán megöleltük egymást. Biztosan mindannyiótokkal előfordult már, hogy olyan emberrel találkoztatok, akivel nagyon hamar egymásra tudtatok hangolódni. Na, én pontosan ezt éreztem. Mondjuk már akkor is, amikor A 33-as ügy megjelenésekor egyszer felhívott telefonon. Mikor leraktuk, akkor láttam, hogy kb. 20 percig beszéltünk... :D 

Anett mellett Diana Hunttal is találkoztam, akinek korábban az Őrületbe kergetsz c. könyvét olvashattam. Minden túlzás nélkül állítom, hogy zseniális, és bár nagyon várom a jövőre érkező folytatást, biztos vagyok benne, hogy Dia idén megjelenő könyve sem fog csalódást okozni. :) Természetesen vele is tudtam beszélgetni, így nagyon örültem, hogy őt szintén megismerhettem.

Korábban Anett ajánlására – amiért nagyon hálás vagyok – Kővágó Sáránál kaptam egy előolvasási lehetőséget. A Római ajánlat alaposan meglepett, még pedig a legpozitívabb értelemben. Egy nagyon szép romantikus történetet kaptam, szinte faltam a lapokat. Gondolom nem árulok el vele nagy titkot, hogy az ő következő könyvét ugyancsak izgatottan várom.

Anett, Dia és Sára mellett Anne Raven írónő is tartott dedikálást. Tőle még nem olvastam, de bevallom, már jó ideje felkeltette a figyelmemet, főleg, hogy legutóbbi könyvén, A Sekélyen Anett ajánlója szerepel. A helyszínen pedig egy nagyon kedves, szimpatikus nőt ismertem meg a személyében, mikor beszédbe elegyedtünk. Nem is gondolkodtam sokáig, megvettem, majd dedikáltattam az említett könyvét. Nagyon várom, hogy olvashassam, mindenképpen igyekszem majd előbbre venni. :)

Szombaton a testvérem kísért el a Könyvhétre, aki nagyon szeretett volna találkozni Szabados Ágival, és megvenni a Mélylevegő Projekt: Elmerülő c. könyvét. Mindkettő sikerült, Ági írt neki a könyvbe, készültek közös képek, és pár mondatot is tudtunk váltani. Aki szintén találkozott vele, alá tudja támasztani, hogy nagyon kedves, közvetlen; mondtuk neki, hogy mindenképpen szeretnénk majd a könyvesboltjába elmenni.

Instán láttam, hogy nagyon sok könyves blogger ellátogatott a helyszínre. Bár én senkivel sem találkoztam, bízom benne, hogy jövőre ez is sikerül. Utólag esett le, sajnos volt olyan író, akit személyesen nem ismertem fel... Amennyiben ezt olvassák, tényleg nem szándékos volt, hogy hozzájuk nem mentem oda.

Összegzés:

Nagyon boldog vagyok, hogy ellátogattam a Könyvhétre, köszönöm anyukámnak és a testvéremnek is, hogy elkísértek, fotóztak. :D Csodálatos érzés volt találkozni az írókkal, remek hangulat jellemezte az eseményt – öröm ennyi könyvszerető embert egy helyen látni. Képzeljétek, egyébként egész jól viselkedtem, mert Anne Raven könyve mellett mindössze egyet vettem, Baráth Viktóriától a Lótusz virágát, pedig nem tagadom, óriási volt a csábítás. :D Nagyon feltöltődtem, egészen biztos, hogy jövőre is ott leszek a Könyvhéten!

Ha szeretnétek még több képet látni az eseményről, látogassatok el az Instagram-oldalamra! :)

Pál Babette: Szökés

Már jó ideje figyelemmel kísérem Babette Instagram-oldalát, így amikor egy játékra invitálta a követőit, nem haboztam sokat, és mit veszíthetek alapon szerencsét próbáltam. Gondolhatjátok, hogy meglepődtem, amikor nyertem, ráadásul nagyon hamar el is juttatta hozzám a könyvét. Még egyszer köszönöm! :)

A fülszöveg:

„IGAZ TÖRTÉNET ALAPJÁN

Egy sötét diktatúra,
amelyben tilos ellenszegülni,
különben elenyészel.
Emily mégis megkísérli a lehetetlent,
hogy beteljesítse szerelme
hőn áhított álmát.
Megéri szembeszállni az országot védő
őrszemekkel egy olyan férfi kedvéért, akit az első perctől kezdve lefizettek?
Van rá esély, hogy a szeretetlensége újult
fordulatot vegyen?
Vajon kinek az illúziói teljesülnek?”

A borító első látásra elnyerte a tetszésemet, mert egyszerre figyelemfelkeltő és rendkívül kifejező. A szögesdrót egy éles, sorsdöntő határvonal: egyik részén a „rabság”, míg a másik részén a szabadság, azaz egy jobb élet reménye várja az embereket.

Ez egy tipikusan olyan könyv, amelynek olvasása során az ember akarva-akaratlanul elgondolkodik az életén. Mennyi nehézséggel szembesülünk, és természetesen mindenkinek a saját gondja tűnik a legnagyobbnak, de vannak olyan részei a világnak, ahol számunkra egészen elképesztő helyzetek uralkodnak. Szívszorító érzés volt a diktatúráról olvasni, arról, hogy különösebb ok nélkül embereket kisemmiznek, bebörtönöznek, sőt, akár halálra is ítélnek. Elképzelni sem tudom, miképpen lehet ilyen rettegésben élni... Az sajnos nem derül ki, hogy hol játszódik a történet, és mennyi belőle az igazság, de időben el van helyezve, mégpedig az 1980-as évek elejére.

Amikor elkezdtem olvasni a könyvet, kellett egy kis idő, mire megszoktam a sok váltott, gyorsan váltakozó szemszöget. Hiába voltak párbeszédek, kicsit olyan érzésem volt, mintha naplóbejegyzéseket olvasnék. Emily és John szerelme, majd kapcsolatának alakulása nekem túl gyors volt, és bevallom, nem egyszer bosszantott a lány túlzott naivsága. A köztük lévő párbeszédek az én ízlésemnek itt-ott már túl romantikusak voltak, legalábbis főleg a férfiakra szerintem ez nem igazán jellemző.

Összegzés:

Nagyon örülök, hogy elolvastam a könyvet, mert mindent egybevetve kifejezetten tetszett. :) Rendkívül eseménydús volt, tele titkokkal, ármánnyal, és sokszor már fogalmam sem volt, ki a jó, illetve ki a rossz. A végén pedig egy olyan csavar érkezett, amelyre egyáltalán nem számítottam, konkrétan leesett az állam. Zseniális volt! Én abszolút látom az írónőben rejlő tehetséget, így kíváncsian várom a következő könyvét. 

„A mögöttem hagyott út már nem javítható, de az előttem álló még igen!”

  

(Fő kép és fülszöveg: www.moly.hu)

Christina Lauren: Nem mézes hetek

Ez a könyv viszonylag hamar felkeltette a figyelmemet, ugyanis egyre többször bukkant fel Instagramon, ráadásul egy-két kivételtől eltekintve nagyszerű értékeléseket kapott. A Glamour-napok pont kapóra jöttek, így nem is volt kérdés, hogy megveszem. 

A fülszöveg:

Két ​esküdt ellenség Hawaiin
Olive Torres már megszokta, hogy ő az ikerpár peches fele. Mintha átok sújtaná: olyan balszerencsés, hogy az szinte már komikus. Bezzeg az ikertestvére, Ami mindent bezsákol. Ami igazi bajnok… még a lakodalma is szinte ingyen van a különböző akcióknak és nyereményeknek köszönhetően. Olive-ot csak egy dolog zavarja a pechszériájánál is jobban: Ami esküvőjén az egész napot a vőféllyel kell együtt töltenie, aki nem más, mint Olive ősellensége, Ethan Thomas. Olive megacélozza magát a pokoli nap előtt, elhatározza, bátor képet vág hozzá, és az egészet átvészeli. De a komplett násznép ételmérgezést kap, Olive és Ethan kivételével, így aztán átmenetileg muszáj nekik fegyverszünetet kötniük, hogy Hawaiira utazhassanak. Végül is tíz felhőtlen nap megéri, hogy az ember belebújjon a friss házasok bőrébe, nem igaz? De furcsa módon Olive mintha nem is bánná, hogy bele kell helyezkednie a szerepbe. Mintha minél inkább tettetné, hogy ő a legszerencsésebb nő a világon, annál inkább úgy érezné, hogy tényleg ez az igazság.
„Milyen vidám, rokonszenves és megejtő könyv! Többször úgy nevettem, hogy a könnyem is kicsordult, miközben végig éreztem Olive kiterjedt, szerető, bonyolult és mókás családjának ölelését, majd a szívem is szárnyalt a befejezésnél. Ezt a könyvet el kell olvasnia mindenkinek, aki azt szeretné, hogy az arca is megfájduljon a nevetéstől.” – Jasmine Guillory, a New York Times bestsellerszerzője, a The Proposal írója
„Szellemes és kifejezetten kacagtató, benne épp a megfelelő mennyiségű érzelemmel. A Nem mézes hetek tökéletes kikapcsolódást nyújtó romantikus komédia. Mindenki készüljön fel, hogy az elsőtől a hátsó borítóig haladtában rengeteget fog nevetni és mosolyogni.” – Helen Hoang, a Menyasszony rendelésre írója
„Ebből az egyszerre érzelmes és vicces, "ellenségből-szerető”-regényből megtanulhatjuk, hogy az életben a legjobb dolgokra mind igaz, hogy all-inclusive, ingyenes és másra át nem ruházható." – Kirkus
„Lauren zseniálisan ötvözi a romantikus regényekben megszokott elemeket – ellenségekből szeretők, álházasság, kiáltóan ellentétes jellemek –, és gyúr belőlük olyan vidám olvasmányt, hogy az olvasók minden szaván csüggeni fognak.” – Publishers Weekly
„Lauren e legújabb, enyhén pikáns, vidám művével is olyat alkotott, ami egészen biztos örömöt okoz majd az olvasóknak. Ez a forró nyári románc tökéletes olvasmány a medence vagy a tenger partjára, kár volna kihagyni!” – Library Journal
„Lauren legújabb kötete szexi és mulatságos romantikus regény, amely bepillantást enged egy soktagú, összetartó mexikói-amerikai család mindennapjaiba, és az ikernővéreket figyelve az is kiderül, a vér nem válik-e vízzé. Az olvasók felkészülhetnek a harsány hahotázásra… Jasmine Guillory és Sally Thorne rajongói számára kötelező.” – Booklist
„Könnyed, kacagtatóan vidám történetet mesél el a Nem mézes hetek, amelyet a túlságos kotnyeleskedés övez (a számos Torres nagynéni és unokatestvér folyamatosan beleártja magát Ami és Olive életébe). Elragadó és élvezetes olvasmány kerekedik abból, ahogyan Olive Ethan iránti kezdeti ellenszenvét lassanként megenyhítik a sorozatos felismerések, hogy a férfinak számos jó tulajdonsága is van.” – Shelf Awareness

A borító gyönyörű, rendkívül csalogató. Igazi nyári hangulata van, és nagyon bíztam benne, hogy ez majd a könyv tartalmát olvasva is érződik, de sajnos nem így lett. Legalábbis nálam, mert meglepődve láttam, hogy a többség imádja. :D

Ami először feltűnt, hogy számomra nagyon nehezen indult be a történet. Már itt megijedtem, ugyanakkor úgy voltam vele, hogy sebaj, ez még alakulhat, de később sem lett jobb. Szerintem jó romantikus történetet kifejezetten nehéz lehet írni, fennáll a jól ismert klisék veszélye. Viszont itt csak utóbbiak voltak, sőt kifejezetten hihetetlen szituációk. Talán még ezen is túl tudtam volna tenni magamat, ha több leírást kapok Hawaiiról, de sajnos ez sem történt meg. Egy blogger társam írta, hogy gyakorlatilag bárhol játszódhatott volna, és igazat kell adnom neki. Más romantikus történeteknél pl. Kővágó Sára: Római ajánlat, Baráth Viktória: Egy év Rómában vagy Borsa Brown: A szárd szikla olyan volt, mintha én is ott lennék a szereplőkkel. Éreztem az illatokat, az ízeket, akár még a hagyományaikba is bepillantást nyerhettem. Ha csak képzeletben, de én is utaztam, és ezek valóban nagyszerű utazások voltak. 

A szereplők közül senkit sem tudtam megkedvelni – nálam ez szintén ritka. Olive idegesített, a férfi főszereplő, Ethan pedig teljesen semleges maradt. A párbeszédek életszerűtlenek voltak, és ez a gyerekes civódás az elejétől a végéig is sok(k) volt nekem. A humor sem segített, míg más könyveknél imádom, ha belecsempészik az írók, itt néhol kifejezetten erőltetettnek éreztem.

„– Utáltam, míg egyszer csak már nem.”

Összegzés:

Épp a napokban gondolkodtam azon, hogy többnyire milyen szuper könyveket olvastam eddig az idei évben, aztán jött a Nem mézes hetek... :D Érdekes, mennyire másképpen látunk bizonyos könyveket, de sajnos úgy tűnik, ez nem nekem íródott. Az alaptörténet aligha lett volna rossz, de véleményem szerint ebből sokkal többet ki lehetett volna hozni.

(Kép és fülszöveg: www.moly.hu)

Jud Meyrin: Gyilkosság a krimifesztiválon

Először is szeretném megköszönni a bizalmat Juditnak, hogy még a megjelenés előtt elolvashattam a Gyilkosság a krimifesztiválon c. könyvét. A Lowdeni boszorkányhajsza rendkívül tetszett, így nagyon kíváncsi voltam, hogy mit tartogat a folytatás.

A fülszöveg:

„A minden lében kanál újságírónő és a mogorva nyomozó visszatér egy újabb, még halálosabb nyomozásra.
Montrose békés, skót kisváros. Egészen addig, amíg Lottie Kelsey, a helyi újság újdonsült riportere hullára nem bukkan a tengerparton. A halott férfi egy irodalmi kritikus, aki előszeretettel írt gúnytól csöpögő véleményt a kezébe kerülő könyvekről. Sok a gyanúsított, és jó részük a városban tartózkodik az épp zajló krimifesztiválon, ráadásul a gyilkosság titokzatos módon kapcsolódik egy másik ügyhöz. Ahhoz, amin Tristan Hunter, a kiugrott zsaru hónapok óta dolgozik.
Egymásnak feszülő írók
Egy felbolydult város
Egy kilátástalan szerelem
Egy veszedelmes ellenfél
Lottie-nak és Tristannek túl kell lépnie a múlton, hogy élve megússzák az újabb közös nyomozást, és elkapják a gyilkost, akinek egyetlen célja van: a végső bosszú. De vajon zárulhat happy enddel a történetük?”

A borító gyönyörű, ráadásul a regény egyik fő motívuma nemcsak itt, hanem a belső oldalakon is látható. Én nagyon szeretem, amikor valami kis pluszt belecsempésznek a könyvbe, legyen az akár egy ilyen megoldás vagy például egyes jelenetekhez illő dalok.

Szerintem olyan, mintha Judit egyfajta tükröt mutatna az íróknak és a kritikusoknak. Én is olvastam már írók közötti rivalizálásról, amit nem igazán értek. Azt gondolom, hogy aki jól ír, az előbb vagy utóbb egészen biztosan megtalálja az olvasóit. Ők pedig a későbbiek során is bizalmat fognak szavazni neki, szóval szerintem teljesen felesleges keresztbe tenni a másiknak. Bevallom, ha ilyenről tudok, már nem szívesen olvasok az illetőtől.

A másik oldallal, az értékeléssel kapcsolatban pedig az a véleményem, sose legyen sértő. Természetes, hogy minden könyv nem tetszhet, de úgy írjunk róla, hogy akkor is vállalni tudjuk a véleményünket, ha eljut az íróhoz. Olvastam már nagyon durva értékeléseket, és ez számomra kifejezetten furcsa olvasást szerető emberektől. Építő jellegű ötletekkel, tanácsokkal mindenki sokkal többre menne, ráadásul tapasztalataim szerint van, aki ezt kifejezetten jó néven veszi.

A kis kitérő után térjünk vissza a könyvhöz. :) A történet az első részhez hasonlóan már itt is az elejétől kezdve megfogott, és szerencsére később sem okozott csalódást. Váratlan fordulatokban nem volt hiány, sőt, én nem is számítottam ennyi csavarra. Imádom az ilyen krimiket, amikor az írónő úgy csepegteti az információkat, hogy szinte mindenki gyanússá válik. :D Érdemes a fejezetek elején lévő dátumokra figyelni, ugyanis két idősíkot takarnak, amelyek a végén szépen összeérnek... 

Lottie-t és Tristant most is szerettem, szerintem kifejezetten jól kiegészítették egymást, igazán remek párost alkottak. Ugyanakkor már az előző rész óta ott motoszkált a fejemben: lehetnek így boldogok, vagy Louise miatt a szerelmük eleve kudarcra van ítélve? Nem irigyeltem Tristant, mert mindvégig nagyon nehéz helyzetben volt, hogy az eszére vagy a szívére hallgasson.

Összegzés:

Bár az írónő Rózsakői rejtélyek-sorozatát is szerettem, most már egyértelműen kijelenthetem, hogy a Felföldi rejtélyek lett a kedvencem. Én kifejezetten díjazom, ha egy könyvnek van folytatása, persze ilyenkor mindig fennáll a veszélye annak, hogy sikerül-e hozni a "színvonalat", esetleg túl is szárnyalni az első részt. Szerencsére itt egyértelműen sikerült. Egy rendkívül izgalmas, pörgős történetet kaptam, és még egyszer nagyon köszönöm, hogy az elsők között olvashattam. :)

Kedvenc idézet:

„Pedig eddig azt hittem, simán bírnám, és képes lennék a szakmai oldaláról megközelíteni minden ilyen helyzetet. De amikor az életed múlik rajta, az teljesen más.”

 

(Fő kép és fülszöveg: www.moly.hu)

Jud Meyrin: Lowdeni boszorkányhajsza

Megyeri Judittól már volt szerencsém olvasni, mégpedig a Rózsakői rejtélyek 1. és 2. részét is. Bár összességében mindkét könyv kifejezetten tetszett, ennek ellenére úgy éreztem, számomra valami apróság hiányzik – én sem tudtam megfogalmazni, pontosan micsoda. Abban egészen biztos voltam, a későbbiekben is szeretnék tőle olvasni, így nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy én lettem az egyik szerencsés kiválasztott, aki lehetőséget kap egy másik története, a Gyilkosság a krimifesztiválon előolvasására. 

Az első rész, a Lowdeni boszorkányhajsza már jó ideje megvan, viszont az olvasásig nem jutottam el. Ha már így alakult, arra gondoltam, hogy szuper lenne, ha közvetlenül egymás után olvasnám a két részt, és milyen jól tettem. :)

A fülszöveg:

„Egy ​kotnyeles újságírónő
Egy kemény nyomozó
És egy kaméleonként rejtőzködő gyilkos

Amikor Lottie Kelsey szomszédja gyanús körülmények között eltűnik, a kíváncsi újságíró azonnal szimatolni kezd. Eddig kultúráról írt az Edinburghi Krónikákba, ám főnöke nem engedi komolyabb témák közelébe. Lottie elhatározza, hogy bármi áron összehoz egy ütős címlapsztorit, és megmutatja, hogy az ő helye nem a kultúra rovatnál van. Nem számol azonban a nyomozást vezető zsaruval, aki egy kanál vízben meg tudná fojtani, és folyton keresztbe tesz neki.

Tristan Huntert egy tragikusan végződő akció után helyezik át Edinburghbe. Gyötri a bűntudat, amiért magára kell hagynia sérült barátnőjét Londonban, de nincs más választása. Amikor egy eltűnés véres gyilkosságba torkollik, Tristan rájön, hogy erre a lehetőségre várt. Ha elkapja a gyilkost, visszatérhet korábbi életéhez. Nem számol azonban a minden lében kanál újságírónővel, aki állandóan beleüti az orrát a nyomozásba, és a feje tetejére állít mindent, amiben eddig hitt.

Lottie és Tristan eszeveszett hajszába kezd az arctalan gyilkos után, aki olyan könnyedén csúszik ki a markukból, mintha szellem lenne, miközben egymással és zavaros érzéseikkel is meg kell küzdeniük.

Mennyire kell elcseszettnek lenned ahhoz, hogy arra vágyj, aki gyűlöl?
Mi fog végül győzni: az elvek vagy a szenvedély?
Vagy a gyilkos, aki senkit sem kímél?”

A borítóval nincs különösebb problémám, de hamarosan új „köntöst” kap, és őszinte leszek, nekem az sokkal jobban tetszik. Fiatalos, figyelemfelkeltő, a jobb felső sarokban lévő motívum pedig nagyon ötletes. 

A régi borító

Bár a történet már az első oldaltól kezdve beszippantott, kíváncsi voltam, hogy ez vajon a végéig ki fog-e tartani, ugyanis nem kevés, közel 500 oldalas a könyv. Nagyon tetszett a helyszín, Skócia és a misztikus, boszorkányos szál. Mindig történt valami, egy pillanatig sem unatkoztam. Imádtam esténként olvasni, kellően borzongató volt a hangulata, és sokszor csak azt vettem észre, hogy már régen aludnom kellene, de alig tudom letenni.

Érdekes, hogy a fülszöveg alapján arra számítottam, a kotnyeles újságíró egy kissé idegesítő szereplőt fog takarni, mégsem ez történt. Én kifejezetten bírtam Lottie-t, aki egy igazán erős, bár a munkájából adódóan persze kíváncsi női karakter. A sokszor ridegnek tűnő nyomozó, Tristan Hunter ugyancsak belopta magát a szívembe. Lottie-hoz hasonlóan neki is megvolt a maga története, tetszett, hogy mindkét szereplő mintha hús-vér ember lett volna. Egyikük sem volt túlidealizálva, így mi, olvasók is sokkal könnyebben azonosulhattunk velük. Szerettem a humoros párbeszédeket, nagyon jól el volt találva az arány, hogy azért mégse menjen át gyerekes civódásba.

Összegzés:

A Lowdeni boszorkányhajsza minden várakozásomat felülmúlta. Imádtam a történetet, a szereplőket, a helyszínt és az egészet megbolondító misztikumot. Már mindenki gyanúsnak tűnt, hiába törtem a fejem, nem sikerült kitalálnom, ki a gyilkos. Abszolút kedvenc lett, ez nem is kérdés. :) Nagyon örülök, hogy most olvastam, mert így teljesen frissen él még bennem a történet, és ahogy befejeztem, már el is kezdhettem a folytatást.

Kedvenc idézet:

„…az ember néha a legjobb szándéka ellenére is vonzódni kezd valakihez. Apró lépésenként sodródik bele valamibe, ami először ártalmatlannak tűnik, aztán azon kapja magát, hogy ha belefeszül, akkor sem tud ellenállni.”

 

(Kép és fülszöveg: www.moly.hu)