A könyv körülbelül 2020 vége felé keltette fel az
érdeklődésemet: egyre többször jött velem szembe, rendkívül pozitív
véleményeket olvastam róla. Ami végleg meggyőzött, hogy nekem ez kell,
és mindenképpen el szeretném olvasni, az Szabados Ágnes egyik egyik
blogbejegyzése volt. Ebben dióhéjban az állt, hogy rá is mekkora hatást
gyakorolt a könyv, élete rendkívül meghatározó olvasmányának tartja.
Így
amikor megláttam a Libri egyik tavaly januári akcióját, hogy a matricákkal
megjelölt könyvek közül a második, azaz az olcsóbb fél áron kapható, nem
haboztam. A döntés mellett megvettem Edith Eva Eger másik könyvét, Az ajándékot is. Biztos voltam benne, hogy nem fogok csalódni.
Fülszöveg:
„Abban
szeretnék segíteni olvasóimnak, hogy felfedezzék, miként szökhetnek
meg saját elméjük koncentrációs táborából, és válhatnak azzá az emberré,
akinek lenniük kellene. Segíteni szeretnék abban, hogy átéljék, mit
jelent megszabadulni a múltjuktól, a kudarcaiktól és a félelmeiktől, a
dühüktől és a botlásaiktól, a megbánásaiktól és a feloldatlan
fájdalmaiktól –, hogy átélhessék azt a szabadságot, amelyben az életet
teljes, gazdag, ünnepi mivoltában élvezhetik. Nem választhatunk fájdalom
nélküli életet. De választhatjuk azt, hogy szabadok leszünk, megszökünk
a múltunk elől, akármi történjék is, és megragadjuk a lehetségest.” Dr.
Edith Eva Eger
A magyar származású dr. Edith Eva Egert
1944-ben családjával együtt a nácik haláltáborába, Auschwitzba
deportálták. Ma klinikai pszichológus a kaliforniai La Jollában, illetve
a Kaliforniai Egyetem oktatója San Diegóban. Emellett az amerikai
hadsereg és haditengerészet tanácsadójaként tűrőképességi tréningeket
tart és segíti a katonákat a poszttraumás stressz legyőzésében. Számos
tévéműsorban szerepelt, többek közt az Oprah Winfrey Show-ban, illetve a
CNN különkiadásában, amely az auschwitzi tábor felszabadításának
hetvenedik évfordulójára készült. Ezen kívül főszereplője volt a holland
nemzeti televízió holokausztról forgatott dokumentumfilmjének is.
Rendszeresen tart előadásokat az Egyesült Államokban és külföldön.
Dr.
Edith Eva Eger tizenhat éves volt, amikor a nácik megérkeztek
magyarországi szülővárosába, Kassára, és családjával együtt Auschwitzba
hurcolták. Szüleit a hírhedt náci orvos, Joseph Mengele küldte
gázkamrába, aki később arra kérte Edithet, hogy táncolja el a Kék Duna
keringőt – jutalmul egy vekni kenyeret kapott. Edith a nővérével együtt
túlélte a borzalmakat, és úgy döntött, megbocsát fogva tartóinak, és
mindennap élvezi az életet. Évekkel a kiszabadulását követően egyetemre
ment és pszichológusnak tanult, ma pedig többek között bántalmazott
nőknek, poszttraumás stresszel, függőséggel vagy gyásszal küszködőknek
segít. A döntés egyszerre memoár és útmutató, melynek célja, hogy
mindannyiunknak segítsen kiszabadulni saját elménk börtönéből. Dr. Eger
műve reményt és lehetőséget ad mindazoknak, akik meg akarnak szabadulni a
fájdalomtól és a szenvedéstől. Akár rossz házasság, mérgező család vagy
gyűlölt munkahely börtönében sínylődnek, akár önmagukat korlátozó
hiedelmek szögesdrótja tartja őket fogva a saját elméjükben, ez a könyv
arra tanít, hogy a körülményektől függetlenül dönthetünk úgy, hogy az
örömöt és a szabadságot választjuk.
Azt mindenképpen
fontosnak tartom megemlíteni, hogy nem igazán szoktam ilyen típusú
könyveket olvasni, tehát nem volt túl sok viszonyítási alapom. Mármint,
ami az önismereti, segítő könyvek részét illeti. Természetesen olvastam
már Auschwitzról, Kertész Imre: Sorstalanság c. regénye kötelező
olvasmány volt, és emlékszem, milyen nagy hatást gyakorolt rám. Azt
tudtam, hogy itt szintén egy túlélő könyvéről van szó, de nagyon
kíváncsi voltam, ezt hogyan lehet összehozni azzal, másoknak is
segítsen, utat mutasson.
A döntés felépítése viszont
nagyon jó: az első felében Auschwitz áll a középpontban, míg a második
részében már a praxisából említ betegeket, és az ő különböző eseteiken
keresztül mutatja be, hogy tulajdonképpen nincs olyan helyzet, amiből ne
lehetne talpra állni. Nagyon tetszett a könyv őszintesége, Edith Eva
Eger nem árul zsákbamacskát: sosem ringatja az olvasót hamis illúziókba,
hogy ez könnyű feladat lesz. Ennek ellenére mindig áthatja a sorokat a
bizakodás, a remény és az erő. Egy, a haláltáborokat megjárt túlélőtől
pedig különösen hiteles, hogy létezhet a problémáinkra gyógyír.
Edith
Eva Eger egy igazi példakép, aki minden szörnyűség és átélt borzalom
ellenére is talpra tudott állni. Itt nemcsak a haláltáborokra gondolok,
amiket megjárt, hanem a felszabadítása utáni évekre, amikor számtalan
problémával kellett szembesülnie, pl. kirekesztés, nyelvi nehézségek,
magánéleti gondok. Hiába a hatalmas tudás, komoly végzettség, egy
rendkívül szerény nő sorait olvastam, aki bepillantást engedett nyerni
az életébe, és úgy próbált meg utat mutatni, segítő kezet nyújtani, hogy
sosem vált „megmondóvá”.
Láttam olyan véleményt, hogy
valaki azt írta, bár a könyv tetszett neki, ő nem érti, Edith Eva Eger
hogyan tudott megbocsátani azoknak az embereknek – Hitlernek és
Mengelének – akik miatt a szülei meghaltak. Erről viszont szó sem volt, a
fülszöveg, ahol ez szerepel, igencsak megtévesztő: ő nem nekik, hanem
saját magának bocsátott meg. Erre többször volt utalás a könyvben, a
pácienseinek is ezt mondta.
„A megbocsátás nem azt
jelenti, hogy megbocsát az erőszaktevőnek azért, amit magával tett –
mondtam neki. – Annak a résznek bocsát meg saját magában, ami áldozattá
vált, és nem hibáztatja magát többet.”
A könyv
borítója nagyon megfogott. A szögesdrót Auschwitzot jelképezi, míg a
virág egyértelműen a reményt szimbolizálja. Biztos vagyok benne, hogy a
színválasztás sem véletlen, ugyanis utána olvastam, és a lila a
mértékletesség színe. Jelenthet többek között intelligenciát, tudást,
alázatosságot, de fájdalmat, valamint nosztalgiát is.
Összegzés:
Körülbelül egy éve, amikor olvastam, úgy éreztem, hogy
nekem ezzel a könyvvel megvolt 2021 legjobb, legmeghatározóbb
olvasmánya. A hatást, melyet rám gyakorolt, nem hittem, hogy tavaly már bármi
más felül tudta volna múlni. Biztos vagyok benne, életem során többször újra
fogom olvasni, és akkor is fellapozom, ha csak egy-egy konkrét
útmutatására lesz szükségem. Ez az a könyv, amit szerintem mindenkinek
el kellene olvasni, így csak ajánlani tudom!
Kedvenc idézetek:
„ –
Dicuka – szól bele a sötétségbe egyik este –, hallgass ide. Nem tudjuk,
hová tartunk. Nem tudjuk, mi fog történni. Csak arra emlékezz: senki sem
veheti el tőled azt, amit a fejedbe raksz.”
„Élhetsz
annak, hogy megbosszulod a múltat, de annak is élhetsz, hogy a jelent
gazdagítsd. Élhetsz a múlt börtönében, vagy ugródeszkának is
használhatod a múltat, hogy eljuss ahhoz az élethez, amelyet a jelenben
szeretnél élni.”
„Nem számít, mennyire
csalódást okozó, unalmas, korlátozó, fájdalmas vagy nyomasztó legyen is a
tapasztalatunk, mindenkor eldönthetjük, hogyan reagáljunk rá. És végre
kezdem megérteni, hogy nekem is van döntési lehetőségem. Ez a felismerés
megváltoztatja az életemet.”
„A munka
valóban szabaddá tett. Azért éltem túl, hogy elvégezhessem a munkámat.
Nem azt a munkát, amelyet a nácik szántak nekem – az önmegtagadás és az
éhezés, a végső kimerülés és a leigázottság kemény munkáját. Hanem a
belső munkát. Hogy megtanuljak túlélni és virágozni, hogy megtanuljak
megbocsátani magamnak, és megtanuljak másoknak segíteni abban, hogy ezt
tehessék. És amikor elvégzem ezt a munkát, akkor nem vagyok többé a
túsza vagy a foglya semminek. Akkor szabad vagyok.”
A bejegyzést néhány helyen frissítettem, de először a Könyvfalók blogon jelent meg!