Farkas Anett: A 33-as áldozat

Hihetetlen, hogy telik az idő, hiszen A 33-as áldozat már Anett harmadik könyve. Az első két kötet, A 33-as beteg és A 33-as ügy is nagy kedvencem lett, így kíváncsian vártam, vajon a trilógia befejező része milyen izgalmakat fog tartogatni. Köszönöm szépen a bizalmat, hogy ismét az elsők között olvashattam! 

A fülszöveg:

 

Amikor magadban sem bízhatsz, kire számíthatsz igazán? 

1975. Eszter indulatos apjától rettegve tölti életét. Mikor világra hozza ikerlányait, azzal további balsorsát kísérti. 

Senki sem hisz neki, amikor azt állítja, családjának egyik tagja őrült. 

2002. Sorozatgyilkos szedi áldozatait a Balaton fővárosában, Keszthelyen. Az ügyet Vivien és új társa, Máté kapja. 

Múlt és jelen baljós eseményei keverednek, a szálak végül egy írónőhöz vezetnek. 

Elhisszük, hogy a népszerű író, Lengyel Aliz ismeri az igazságot. De vajon milyen igazságra gondol? Ahhoz, hogy Vivien és Máté megoldják ezt a rejtélyes esetet, a nő múltjával kell szembenézniük, azzal, mi történt 1975 után. 

Nyomozás közben Vivienék rájönnek, hogy itt mindenki titkol valamit. Mindenkinek van indítéka. 

Az óra ketyeg, könnyen kifuthatnak az időből… Van egy áldozat, akinek az élete rajtuk múlik… 

A pedofil 

Az ikerpár 

A sorozatgyilkos 

Az írónő 

A rovarszárnyak 

Vajon lehet boldog vég, ennyi átélt tragédia után?

Az első két rész borítóját imádtam, és most sem csalódtam, mert a befejező részé is tökéletesen el lett találva, remekül passzol a többihez. Tudjátok, hogy szeretem a szép, különleges borítókat, amikor pusztán az, hogy rájuk nézek, már felkelti a figyelmemet, és kíváncsivá tesz. 

Ha olvastátok az első két részt, biztos vagyok benne, egyetértetek velem, hogy Anett egyik ismertetőjegye a sokkoló prológus, és ez most sincs másképpen. Mondjuk én naivan azt hittem, hogy A 33-as ügyét már nehezen fogja tudni túlszárnyalni, mert az engem nagyon megviselt, de elárulom, most is sikerült meglepnie. 

A gyermekrablás témája után pedig egy egészen felkavaró témához nyúlt, mégpedig a családon belüli erőszakhoz, pedofíliához. Számomra ez így önmagában is elképesztően döbbenetes volt, nagyon nehéz ilyenről olvasni. Az pedig, hogy a történet egyes részeit valós események ihlették, még inkább feldühített. Ezeket a dolgokat soha, senkinek nem lenne szabad átélnie. Főleg egy olyan embertől elszenvednie, akiben a leginkább megbízhatna, és akitől csak a feltétel nélküli szeretetet kellene kapnia. Ennek a kötetnek az olvasása közben ismét számos kérdés vetődött fel bennem. Miért nem veszi észre a környezet az apró jeleket? Ha észre is veszi valaki, miért nem tesz semmit? Túl sok az a bizonyos „miért”… 

Vivient, Dávidot és Fannát most is imádtam, de különösen izgalmas volt, hogy Máté személyében egy új karaktert is kaptunk. A sokkoló, nyomasztó részeket remekül oldotta a két férfi szócsatája, amiből szerencsére nem volt hiány. Annyit elárulhatok, hogy Dávid emberére talált benne… :D 

Összegzés: 

Anett harmadszor is bebizonyította, hogy egyszerűen nem tud hibázni. Sokkolt, megmosolyogtatott, gondolkodásra késztetett, de bármennyire is próbáltam kitalálni, hogy mi állhat a háttérben, ezúttal sem sikerült. Először teljesen megdöbbentem, míg végül minden összeállt egy kerek egésszé. Elárulom, számomra így is tökéletes lett volna a befejező rész, de még mindig volt egy meglepetés. Egy zseniális írói bravúr, mely nemcsak megkoronázta a történetet, de tökéletes keretbe is foglalta a trilógiát.

Kedvenc idézetek

Próbált kitartani, igyekezett nem végleg elaludni. Viszont az érzékszervei percről percre tompultak, a halál szép lassan kezdte el felverni sátrát teste felett. Egy fényképalbum pergett le szeme előtt, a legszebb pillanatokat csokorba gyűjtve eddigi életéről.

- Megálltál a fejlődésben, vagy minek mész te egy óvodába?

Végre beteljesedett a vágya, amire oly régen áhítozott. Már csak meg kellett találnia a legkülönlegesebb pillangót a kertjében. Azt, amelyiknek a szárnya büszkén feszíthet a gyűjteményei között.

(Kép és fülszöveg: www.moly.hu)

93. Ünnepi Könyvhét - Élménybeszámoló

A 93. Ünnepi Könyvhét idén június 9–12. között került megrendezésre. Ez a kortárs magyar irodalom legnagyobb szabadtéri eseménye, melynek helyszíne a Vörösmarty tér és a Duna-korzó. Bár olvastam, hogy az elején még gondot okozott az időjárás, később már nem lehetett okunk panaszra, éppen ellenkezőleg: sokan küzdöttünk a fülledt meleggel.

Korábban is ámulva néztem a képeket, és nagyon vágytam rá, egyszer ott lehessek, de bevallom, egyáltalán nem vonzott a tömeg. Szóval igen, ez volt az első Könyvhét, amire ellátogattam, és bánom, hogy eddig kihagytam, mert hatalmas élmény volt!

A dedikáló írók listáját elnézve a bőség zavara várta az olvasókat, de már pénteken különösen felkeltette egy név a figyelmemet, még pedig Karády Annáé. Bár korábban nem igazán olvastam történelmi romantikus könyveket, nagyon örültem, hogy kimozdultam a komfortzónámból, mert A füredi lányt és A füredi földesurat egyaránt imádtam. Arról nem beszélve, milyen hatalmas meglepetés volt, amikor észrevettem, hogy utóbbi belső borítóján az én ajánlóm is olvasható. :)

Szóval izgatottan vártam Anna érkezését már jóval a dedikálás időpontja előtt, így alakulhatott, hogy első lettem nála. :D Ennek nagyon örültem, ugyanakkor zavarban is voltam, utólag pedig már azon morfondíroztam, hogy biztosan összevissza beszéltem. :D Sajnos ez rossz szokásom, ha zavarban vagyok, de mentségemre szóljon, nem vettem még részt író dedikálásán. Ahogy Annának is mondtam, régebben a Nyugati téren voltam ilyen eseményen, de a sorban állókra tekintettel már nem akartam részletezni, hogy akkor a Luxen-sorozat főszereplője, vagyis pontosabban borítómodellje, a magyar származású Pepe dedikált. Tehát kifejezetten írói dedikáláson még tényleg nem voltam.

A „félelmem” viszont teljesen alaptalannak bizonyult, mert Anna nagyon kedves volt, és pont olyan szép, mint a képeken. :) Dedikálta a könyveimet és a novellát, tudtunk kicsit beszélgetni, közös képek is készültek. Nagyon feldobott a találkozás, alig várom, hogy olvashassam a trilógia most megjelent befejező részét. Péntekre már nem is terveztem mást, örültem, hogy Anna dedikálása előtt sikerült kicsit feltérképezni a helyszínt, melyik kiadó hol van.

A szombatot ugyancsak nagy izgalommal vártam, ugyanis tudtam, hogy akkor három olyan írónővel fogok találkozni, akikkel már igazán érett a személyes találkozás. Farkas Anett első könyvét, A 33-as beteget imádtam, és amikor felajánlotta a folytatás, A 33-as ügy előolvasási lehetőségét, hatalmas megtiszteltetésnek éreztem. Az pedig, hogy az én ajánlóm is felkerült a borítóra... Egyszerűen elképesztő érzés, és a mai napig hálás vagyok neki a bizalomért.

Péntek este írtam is Anettnek, hogy másnap megyek, sőt, még azt is, hogy miben leszek. :D Nagyszerű érzés volt, hogy felismert, és annyira kedvesen fogadott, elképesztően jólesett. Adott puszit, beszélgettünk, aztán megöleltük egymást. Biztosan mindannyiótokkal előfordult már, hogy olyan emberrel találkoztatok, akivel nagyon hamar egymásra tudtatok hangolódni. Na, én pontosan ezt éreztem. Mondjuk már akkor is, amikor A 33-as ügy megjelenésekor egyszer felhívott telefonon. Mikor leraktuk, akkor láttam, hogy kb. 20 percig beszéltünk... :D 

Anett mellett Diana Hunttal is találkoztam, akinek korábban az Őrületbe kergetsz c. könyvét olvashattam. Minden túlzás nélkül állítom, hogy zseniális, és bár nagyon várom a jövőre érkező folytatást, biztos vagyok benne, hogy Dia idén megjelenő könyve sem fog csalódást okozni. :) Természetesen vele is tudtam beszélgetni, így nagyon örültem, hogy őt szintén megismerhettem.

Korábban Anett ajánlására – amiért nagyon hálás vagyok – Kővágó Sáránál kaptam egy előolvasási lehetőséget. A Római ajánlat alaposan meglepett, még pedig a legpozitívabb értelemben. Egy nagyon szép romantikus történetet kaptam, szinte faltam a lapokat. Gondolom nem árulok el vele nagy titkot, hogy az ő következő könyvét ugyancsak izgatottan várom.

Anett, Dia és Sára mellett Anne Raven írónő is tartott dedikálást. Tőle még nem olvastam, de bevallom, már jó ideje felkeltette a figyelmemet, főleg, hogy legutóbbi könyvén, A Sekélyen Anett ajánlója szerepel. A helyszínen pedig egy nagyon kedves, szimpatikus nőt ismertem meg a személyében, mikor beszédbe elegyedtünk. Nem is gondolkodtam sokáig, megvettem, majd dedikáltattam az említett könyvét. Nagyon várom, hogy olvashassam, mindenképpen igyekszem majd előbbre venni. :)

Szombaton a testvérem kísért el a Könyvhétre, aki nagyon szeretett volna találkozni Szabados Ágival, és megvenni a Mélylevegő Projekt: Elmerülő c. könyvét. Mindkettő sikerült, Ági írt neki a könyvbe, készültek közös képek, és pár mondatot is tudtunk váltani. Aki szintén találkozott vele, alá tudja támasztani, hogy nagyon kedves, közvetlen; mondtuk neki, hogy mindenképpen szeretnénk majd a könyvesboltjába elmenni.

Instán láttam, hogy nagyon sok könyves blogger ellátogatott a helyszínre. Bár én senkivel sem találkoztam, bízom benne, hogy jövőre ez is sikerül. Utólag esett le, sajnos volt olyan író, akit személyesen nem ismertem fel... Amennyiben ezt olvassák, tényleg nem szándékos volt, hogy hozzájuk nem mentem oda.

Összegzés:

Nagyon boldog vagyok, hogy ellátogattam a Könyvhétre, köszönöm anyukámnak és a testvéremnek is, hogy elkísértek, fotóztak. :D Csodálatos érzés volt találkozni az írókkal, remek hangulat jellemezte az eseményt – öröm ennyi könyvszerető embert egy helyen látni. Képzeljétek, egyébként egész jól viselkedtem, mert Anne Raven könyve mellett mindössze egyet vettem, Baráth Viktóriától a Lótusz virágát, pedig nem tagadom, óriási volt a csábítás. :D Nagyon feltöltődtem, egészen biztos, hogy jövőre is ott leszek a Könyvhéten!

Ha szeretnétek még több képet látni az eseményről, látogassatok el az Instagram-oldalamra! :)

Pál Babette: Szökés

Már jó ideje figyelemmel kísérem Babette Instagram-oldalát, így amikor egy játékra invitálta a követőit, nem haboztam sokat, és mit veszíthetek alapon szerencsét próbáltam. Gondolhatjátok, hogy meglepődtem, amikor nyertem, ráadásul nagyon hamar el is juttatta hozzám a könyvét. Még egyszer köszönöm! :)

A fülszöveg:

„IGAZ TÖRTÉNET ALAPJÁN

Egy sötét diktatúra,
amelyben tilos ellenszegülni,
különben elenyészel.
Emily mégis megkísérli a lehetetlent,
hogy beteljesítse szerelme
hőn áhított álmát.
Megéri szembeszállni az országot védő
őrszemekkel egy olyan férfi kedvéért, akit az első perctől kezdve lefizettek?
Van rá esély, hogy a szeretetlensége újult
fordulatot vegyen?
Vajon kinek az illúziói teljesülnek?”

A borító első látásra elnyerte a tetszésemet, mert egyszerre figyelemfelkeltő és rendkívül kifejező. A szögesdrót egy éles, sorsdöntő határvonal: egyik részén a „rabság”, míg a másik részén a szabadság, azaz egy jobb élet reménye várja az embereket.

Ez egy tipikusan olyan könyv, amelynek olvasása során az ember akarva-akaratlanul elgondolkodik az életén. Mennyi nehézséggel szembesülünk, és természetesen mindenkinek a saját gondja tűnik a legnagyobbnak, de vannak olyan részei a világnak, ahol számunkra egészen elképesztő helyzetek uralkodnak. Szívszorító érzés volt a diktatúráról olvasni, arról, hogy különösebb ok nélkül embereket kisemmiznek, bebörtönöznek, sőt, akár halálra is ítélnek. Elképzelni sem tudom, miképpen lehet ilyen rettegésben élni... Az sajnos nem derül ki, hogy hol játszódik a történet, és mennyi belőle az igazság, de időben el van helyezve, mégpedig az 1980-as évek elejére.

Amikor elkezdtem olvasni a könyvet, kellett egy kis idő, mire megszoktam a sok váltott, gyorsan váltakozó szemszöget. Hiába voltak párbeszédek, kicsit olyan érzésem volt, mintha naplóbejegyzéseket olvasnék. Emily és John szerelme, majd kapcsolatának alakulása nekem túl gyors volt, és bevallom, nem egyszer bosszantott a lány túlzott naivsága. A köztük lévő párbeszédek az én ízlésemnek itt-ott már túl romantikusak voltak, legalábbis főleg a férfiakra szerintem ez nem igazán jellemző.

Összegzés:

Nagyon örülök, hogy elolvastam a könyvet, mert mindent egybevetve kifejezetten tetszett. :) Rendkívül eseménydús volt, tele titkokkal, ármánnyal, és sokszor már fogalmam sem volt, ki a jó, illetve ki a rossz. A végén pedig egy olyan csavar érkezett, amelyre egyáltalán nem számítottam, konkrétan leesett az állam. Zseniális volt! Én abszolút látom az írónőben rejlő tehetséget, így kíváncsian várom a következő könyvét. 

„A mögöttem hagyott út már nem javítható, de az előttem álló még igen!”

  

(Fő kép és fülszöveg: www.moly.hu)

Christina Lauren: Nem mézes hetek

Ez a könyv viszonylag hamar felkeltette a figyelmemet, ugyanis egyre többször bukkant fel Instagramon, ráadásul egy-két kivételtől eltekintve nagyszerű értékeléseket kapott. A Glamour-napok pont kapóra jöttek, így nem is volt kérdés, hogy megveszem. 

A fülszöveg:

Két ​esküdt ellenség Hawaiin
Olive Torres már megszokta, hogy ő az ikerpár peches fele. Mintha átok sújtaná: olyan balszerencsés, hogy az szinte már komikus. Bezzeg az ikertestvére, Ami mindent bezsákol. Ami igazi bajnok… még a lakodalma is szinte ingyen van a különböző akcióknak és nyereményeknek köszönhetően. Olive-ot csak egy dolog zavarja a pechszériájánál is jobban: Ami esküvőjén az egész napot a vőféllyel kell együtt töltenie, aki nem más, mint Olive ősellensége, Ethan Thomas. Olive megacélozza magát a pokoli nap előtt, elhatározza, bátor képet vág hozzá, és az egészet átvészeli. De a komplett násznép ételmérgezést kap, Olive és Ethan kivételével, így aztán átmenetileg muszáj nekik fegyverszünetet kötniük, hogy Hawaiira utazhassanak. Végül is tíz felhőtlen nap megéri, hogy az ember belebújjon a friss házasok bőrébe, nem igaz? De furcsa módon Olive mintha nem is bánná, hogy bele kell helyezkednie a szerepbe. Mintha minél inkább tettetné, hogy ő a legszerencsésebb nő a világon, annál inkább úgy érezné, hogy tényleg ez az igazság.
„Milyen vidám, rokonszenves és megejtő könyv! Többször úgy nevettem, hogy a könnyem is kicsordult, miközben végig éreztem Olive kiterjedt, szerető, bonyolult és mókás családjának ölelését, majd a szívem is szárnyalt a befejezésnél. Ezt a könyvet el kell olvasnia mindenkinek, aki azt szeretné, hogy az arca is megfájduljon a nevetéstől.” – Jasmine Guillory, a New York Times bestsellerszerzője, a The Proposal írója
„Szellemes és kifejezetten kacagtató, benne épp a megfelelő mennyiségű érzelemmel. A Nem mézes hetek tökéletes kikapcsolódást nyújtó romantikus komédia. Mindenki készüljön fel, hogy az elsőtől a hátsó borítóig haladtában rengeteget fog nevetni és mosolyogni.” – Helen Hoang, a Menyasszony rendelésre írója
„Ebből az egyszerre érzelmes és vicces, "ellenségből-szerető”-regényből megtanulhatjuk, hogy az életben a legjobb dolgokra mind igaz, hogy all-inclusive, ingyenes és másra át nem ruházható." – Kirkus
„Lauren zseniálisan ötvözi a romantikus regényekben megszokott elemeket – ellenségekből szeretők, álházasság, kiáltóan ellentétes jellemek –, és gyúr belőlük olyan vidám olvasmányt, hogy az olvasók minden szaván csüggeni fognak.” – Publishers Weekly
„Lauren e legújabb, enyhén pikáns, vidám művével is olyat alkotott, ami egészen biztos örömöt okoz majd az olvasóknak. Ez a forró nyári románc tökéletes olvasmány a medence vagy a tenger partjára, kár volna kihagyni!” – Library Journal
„Lauren legújabb kötete szexi és mulatságos romantikus regény, amely bepillantást enged egy soktagú, összetartó mexikói-amerikai család mindennapjaiba, és az ikernővéreket figyelve az is kiderül, a vér nem válik-e vízzé. Az olvasók felkészülhetnek a harsány hahotázásra… Jasmine Guillory és Sally Thorne rajongói számára kötelező.” – Booklist
„Könnyed, kacagtatóan vidám történetet mesél el a Nem mézes hetek, amelyet a túlságos kotnyeleskedés övez (a számos Torres nagynéni és unokatestvér folyamatosan beleártja magát Ami és Olive életébe). Elragadó és élvezetes olvasmány kerekedik abból, ahogyan Olive Ethan iránti kezdeti ellenszenvét lassanként megenyhítik a sorozatos felismerések, hogy a férfinak számos jó tulajdonsága is van.” – Shelf Awareness

A borító gyönyörű, rendkívül csalogató. Igazi nyári hangulata van, és nagyon bíztam benne, hogy ez majd a könyv tartalmát olvasva is érződik, de sajnos nem így lett. Legalábbis nálam, mert meglepődve láttam, hogy a többség imádja. :D

Ami először feltűnt, hogy számomra nagyon nehezen indult be a történet. Már itt megijedtem, ugyanakkor úgy voltam vele, hogy sebaj, ez még alakulhat, de később sem lett jobb. Szerintem jó romantikus történetet kifejezetten nehéz lehet írni, fennáll a jól ismert klisék veszélye. Viszont itt csak utóbbiak voltak, sőt kifejezetten hihetetlen szituációk. Talán még ezen is túl tudtam volna tenni magamat, ha több leírást kapok Hawaiiról, de sajnos ez sem történt meg. Egy blogger társam írta, hogy gyakorlatilag bárhol játszódhatott volna, és igazat kell adnom neki. Más romantikus történeteknél pl. Kővágó Sára: Római ajánlat, Baráth Viktória: Egy év Rómában vagy Borsa Brown: A szárd szikla olyan volt, mintha én is ott lennék a szereplőkkel. Éreztem az illatokat, az ízeket, akár még a hagyományaikba is bepillantást nyerhettem. Ha csak képzeletben, de én is utaztam, és ezek valóban nagyszerű utazások voltak. 

A szereplők közül senkit sem tudtam megkedvelni – nálam ez szintén ritka. Olive idegesített, a férfi főszereplő, Ethan pedig teljesen semleges maradt. A párbeszédek életszerűtlenek voltak, és ez a gyerekes civódás az elejétől a végéig is sok(k) volt nekem. A humor sem segített, míg más könyveknél imádom, ha belecsempészik az írók, itt néhol kifejezetten erőltetettnek éreztem.

„– Utáltam, míg egyszer csak már nem.”

Összegzés:

Épp a napokban gondolkodtam azon, hogy többnyire milyen szuper könyveket olvastam eddig az idei évben, aztán jött a Nem mézes hetek... :D Érdekes, mennyire másképpen látunk bizonyos könyveket, de sajnos úgy tűnik, ez nem nekem íródott. Az alaptörténet aligha lett volna rossz, de véleményem szerint ebből sokkal többet ki lehetett volna hozni.

(Kép és fülszöveg: www.moly.hu)

Jud Meyrin: Gyilkosság a krimifesztiválon

Először is szeretném megköszönni a bizalmat Juditnak, hogy még a megjelenés előtt elolvashattam a Gyilkosság a krimifesztiválon c. könyvét. A Lowdeni boszorkányhajsza rendkívül tetszett, így nagyon kíváncsi voltam, hogy mit tartogat a folytatás.

A fülszöveg:

„A minden lében kanál újságírónő és a mogorva nyomozó visszatér egy újabb, még halálosabb nyomozásra.
Montrose békés, skót kisváros. Egészen addig, amíg Lottie Kelsey, a helyi újság újdonsült riportere hullára nem bukkan a tengerparton. A halott férfi egy irodalmi kritikus, aki előszeretettel írt gúnytól csöpögő véleményt a kezébe kerülő könyvekről. Sok a gyanúsított, és jó részük a városban tartózkodik az épp zajló krimifesztiválon, ráadásul a gyilkosság titokzatos módon kapcsolódik egy másik ügyhöz. Ahhoz, amin Tristan Hunter, a kiugrott zsaru hónapok óta dolgozik.
Egymásnak feszülő írók
Egy felbolydult város
Egy kilátástalan szerelem
Egy veszedelmes ellenfél
Lottie-nak és Tristannek túl kell lépnie a múlton, hogy élve megússzák az újabb közös nyomozást, és elkapják a gyilkost, akinek egyetlen célja van: a végső bosszú. De vajon zárulhat happy enddel a történetük?”

A borító gyönyörű, ráadásul a regény egyik fő motívuma nemcsak itt, hanem a belső oldalakon is látható. Én nagyon szeretem, amikor valami kis pluszt belecsempésznek a könyvbe, legyen az akár egy ilyen megoldás vagy például egyes jelenetekhez illő dalok.

Szerintem olyan, mintha Judit egyfajta tükröt mutatna az íróknak és a kritikusoknak. Én is olvastam már írók közötti rivalizálásról, amit nem igazán értek. Azt gondolom, hogy aki jól ír, az előbb vagy utóbb egészen biztosan megtalálja az olvasóit. Ők pedig a későbbiek során is bizalmat fognak szavazni neki, szóval szerintem teljesen felesleges keresztbe tenni a másiknak. Bevallom, ha ilyenről tudok, már nem szívesen olvasok az illetőtől.

A másik oldallal, az értékeléssel kapcsolatban pedig az a véleményem, sose legyen sértő. Természetes, hogy minden könyv nem tetszhet, de úgy írjunk róla, hogy akkor is vállalni tudjuk a véleményünket, ha eljut az íróhoz. Olvastam már nagyon durva értékeléseket, és ez számomra kifejezetten furcsa olvasást szerető emberektől. Építő jellegű ötletekkel, tanácsokkal mindenki sokkal többre menne, ráadásul tapasztalataim szerint van, aki ezt kifejezetten jó néven veszi.

A kis kitérő után térjünk vissza a könyvhöz. :) A történet az első részhez hasonlóan már itt is az elejétől kezdve megfogott, és szerencsére később sem okozott csalódást. Váratlan fordulatokban nem volt hiány, sőt, én nem is számítottam ennyi csavarra. Imádom az ilyen krimiket, amikor az írónő úgy csepegteti az információkat, hogy szinte mindenki gyanússá válik. :D Érdemes a fejezetek elején lévő dátumokra figyelni, ugyanis két idősíkot takarnak, amelyek a végén szépen összeérnek... 

Lottie-t és Tristant most is szerettem, szerintem kifejezetten jól kiegészítették egymást, igazán remek párost alkottak. Ugyanakkor már az előző rész óta ott motoszkált a fejemben: lehetnek így boldogok, vagy Louise miatt a szerelmük eleve kudarcra van ítélve? Nem irigyeltem Tristant, mert mindvégig nagyon nehéz helyzetben volt, hogy az eszére vagy a szívére hallgasson.

Összegzés:

Bár az írónő Rózsakői rejtélyek-sorozatát is szerettem, most már egyértelműen kijelenthetem, hogy a Felföldi rejtélyek lett a kedvencem. Én kifejezetten díjazom, ha egy könyvnek van folytatása, persze ilyenkor mindig fennáll a veszélye annak, hogy sikerül-e hozni a "színvonalat", esetleg túl is szárnyalni az első részt. Szerencsére itt egyértelműen sikerült. Egy rendkívül izgalmas, pörgős történetet kaptam, és még egyszer nagyon köszönöm, hogy az elsők között olvashattam. :)

Kedvenc idézet:

„Pedig eddig azt hittem, simán bírnám, és képes lennék a szakmai oldaláról megközelíteni minden ilyen helyzetet. De amikor az életed múlik rajta, az teljesen más.”

 

(Fő kép és fülszöveg: www.moly.hu)

Jud Meyrin: Lowdeni boszorkányhajsza

Megyeri Judittól már volt szerencsém olvasni, mégpedig a Rózsakői rejtélyek 1. és 2. részét is. Bár összességében mindkét könyv kifejezetten tetszett, ennek ellenére úgy éreztem, számomra valami apróság hiányzik – én sem tudtam megfogalmazni, pontosan micsoda. Abban egészen biztos voltam, a későbbiekben is szeretnék tőle olvasni, így nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy én lettem az egyik szerencsés kiválasztott, aki lehetőséget kap egy másik története, a Gyilkosság a krimifesztiválon előolvasására. 

Az első rész, a Lowdeni boszorkányhajsza már jó ideje megvan, viszont az olvasásig nem jutottam el. Ha már így alakult, arra gondoltam, hogy szuper lenne, ha közvetlenül egymás után olvasnám a két részt, és milyen jól tettem. :)

A fülszöveg:

„Egy ​kotnyeles újságírónő
Egy kemény nyomozó
És egy kaméleonként rejtőzködő gyilkos

Amikor Lottie Kelsey szomszédja gyanús körülmények között eltűnik, a kíváncsi újságíró azonnal szimatolni kezd. Eddig kultúráról írt az Edinburghi Krónikákba, ám főnöke nem engedi komolyabb témák közelébe. Lottie elhatározza, hogy bármi áron összehoz egy ütős címlapsztorit, és megmutatja, hogy az ő helye nem a kultúra rovatnál van. Nem számol azonban a nyomozást vezető zsaruval, aki egy kanál vízben meg tudná fojtani, és folyton keresztbe tesz neki.

Tristan Huntert egy tragikusan végződő akció után helyezik át Edinburghbe. Gyötri a bűntudat, amiért magára kell hagynia sérült barátnőjét Londonban, de nincs más választása. Amikor egy eltűnés véres gyilkosságba torkollik, Tristan rájön, hogy erre a lehetőségre várt. Ha elkapja a gyilkost, visszatérhet korábbi életéhez. Nem számol azonban a minden lében kanál újságírónővel, aki állandóan beleüti az orrát a nyomozásba, és a feje tetejére állít mindent, amiben eddig hitt.

Lottie és Tristan eszeveszett hajszába kezd az arctalan gyilkos után, aki olyan könnyedén csúszik ki a markukból, mintha szellem lenne, miközben egymással és zavaros érzéseikkel is meg kell küzdeniük.

Mennyire kell elcseszettnek lenned ahhoz, hogy arra vágyj, aki gyűlöl?
Mi fog végül győzni: az elvek vagy a szenvedély?
Vagy a gyilkos, aki senkit sem kímél?”

A borítóval nincs különösebb problémám, de hamarosan új „köntöst” kap, és őszinte leszek, nekem az sokkal jobban tetszik. Fiatalos, figyelemfelkeltő, a jobb felső sarokban lévő motívum pedig nagyon ötletes. 

A régi borító

Bár a történet már az első oldaltól kezdve beszippantott, kíváncsi voltam, hogy ez vajon a végéig ki fog-e tartani, ugyanis nem kevés, közel 500 oldalas a könyv. Nagyon tetszett a helyszín, Skócia és a misztikus, boszorkányos szál. Mindig történt valami, egy pillanatig sem unatkoztam. Imádtam esténként olvasni, kellően borzongató volt a hangulata, és sokszor csak azt vettem észre, hogy már régen aludnom kellene, de alig tudom letenni.

Érdekes, hogy a fülszöveg alapján arra számítottam, a kotnyeles újságíró egy kissé idegesítő szereplőt fog takarni, mégsem ez történt. Én kifejezetten bírtam Lottie-t, aki egy igazán erős, bár a munkájából adódóan persze kíváncsi női karakter. A sokszor ridegnek tűnő nyomozó, Tristan Hunter ugyancsak belopta magát a szívembe. Lottie-hoz hasonlóan neki is megvolt a maga története, tetszett, hogy mindkét szereplő mintha hús-vér ember lett volna. Egyikük sem volt túlidealizálva, így mi, olvasók is sokkal könnyebben azonosulhattunk velük. Szerettem a humoros párbeszédeket, nagyon jól el volt találva az arány, hogy azért mégse menjen át gyerekes civódásba.

Összegzés:

A Lowdeni boszorkányhajsza minden várakozásomat felülmúlta. Imádtam a történetet, a szereplőket, a helyszínt és az egészet megbolondító misztikumot. Már mindenki gyanúsnak tűnt, hiába törtem a fejem, nem sikerült kitalálnom, ki a gyilkos. Abszolút kedvenc lett, ez nem is kérdés. :) Nagyon örülök, hogy most olvastam, mert így teljesen frissen él még bennem a történet, és ahogy befejeztem, már el is kezdhettem a folytatást.

Kedvenc idézet:

„…az ember néha a legjobb szándéka ellenére is vonzódni kezd valakihez. Apró lépésenként sodródik bele valamibe, ami először ártalmatlannak tűnik, aztán azon kapja magát, hogy ha belefeszül, akkor sem tud ellenállni.”

 

(Kép és fülszöveg: www.moly.hu)

Bucsi Mariann: Ébredés

Mariann első könyve már régen felkeltette a figyelmemet, így nagyon örültem, amikor egy könyvmolyoknak szóló pályázatnak köszönhetően a szerencse nekem kedvezett, és megnyertem. Úgy terveztem, hogy amint megkapom, el is kezdem olvasni, de bevallom, kicsit féltem a témától. Végül úgy döntöttem, még várok vele...

 A fülszöveg:

„Ninett ​gyerekkorától kezdve kiemelkedő tehetséggel ragadta meg az ecsetet, azonban az élet viszontagságai közt képtelen volt a művészetben kiteljesedni. Minden nehézség ellenére, immáron felnőttként, mégis varázslatos életszemlélettel gondol a világra. Számos balul sikerült párkapcsolat után végre úgy tűnik, megtalálta azt a férfit, akire vágyott.
Tamás maga a megtestesült tökéletesség, látszólag valódi főnyeremény. Befolyásos üzletember, aki megszokta, hogy minden úgy történik, ahogyan ő akarja. Magabiztos és határozott ügyvéd, aki magánéletében is szereti átvenni az irányítást.
A külvilág számára odaadónak és gyengédnek látszó férfiről hamar lehull az álca, ahogy fokozatosan egyre kegyetlenebb lesz védtelen feleségével. Egy kis híján Ninett halálával végződő tettlegesség után rég elfojtott emlékek lepik el Ninett elméjét, és a nő rádöbben, hogy csupán egyetlen esélye van, ha életben akar maradni.
Vajon Ninettnek sikerül az, ami a legtöbb bántalmazott nőnek soha? El tud indulni az új élete felé, vagy még azelőtt a férje áldozatává válik, hogy egyáltalán megpróbálhatná?
Bucsi Mariann első regénye valódi ébredés lehet minden ember számára. A szerző kifinomult érzékenységgel adja most a remény kulcsát az olvasó kezébe, amely egy szebb jövő ajtajának zárját nyithatja.”

Hiszek abban, hogy sokszor nem véletlenül veszünk le egy bizonyos könyvet a polcról. Többször tapasztaltam, hogy egy-egy kötet kifejezetten gyógyír volt a lelkemnek, és úgy zártam be őket, hogy adtak valami pluszt, több lettem általuk. Mostantól az Ébredés című könyvet is idesorolhatom.

Szerintem a borító nagyon letisztult, a mű elolvasása után pedig bátran kijelenthetem, hogy tökéletesen illik a könyvhöz. A szomorú női arc szinte vonzza a tekintetet, és arra sarkall, hogy megismerjük Ninett történetét.

Mindig nagyra értékelem, ha egy író nem fél nehéz, már-már tabunak számító témához nyúlni, ez pedig az Ébredés esetében különösen igaz. Központi témája nem más, mint a családon belüli erőszak, a bántalmazás. Köztudott, erről az érintettek nem szívesen beszélnek, szégyellik, hogy ilyen helyzetbe kerülnek, és félnek segítséget kérni. Egy ilyen kapcsolatból kilépni nem egyszerű, mert a bántalmazott fél valamilyen okból kifolyólag mégis ragaszkodik a bántalmazóhoz  – ez pedig a külvilág számára szinte teljesen érthetetlen. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a bántalmazott sokszor saját magában keresi a hibát: mit tehetett volna másként, hogy ezt elkerülje.

„Sokszor meg voltam győződve, hogy én látom rosszul a dolgokat. Sőt, a legtöbbször abban is egészen biztos voltam, hogy bennem van a hiba.”

A könyv első fele kifejezetten megviselt, pedig nagyon empatikus embernek tartom magam. Sokszor egyszerűen nem értettem Ninett viselkedését, miért adja fel teljesen önmagát egy olyan ember kedvéért, akinek a magatartása egy kívülálló számára már a kezdetektől gyanakvásra adott okot. Viszont ahogy megismertük a nő múltját, szörnyű gyermekkorát, már elkezdett tisztulni a kép, és számos dolog világossá vált. 

Nagyon tetszett a könyv felépítése, az a végtelen empátia és finomság, ahogyan meg lett írva a történet, az pedig különösen, hogy a bántalmazó fél, azaz Tamás gondolataiba is bepillantást nyerhettünk. A téma kapcsán sok ki nem mondott kérdésünkre választ kaptunk, egyes sorok különösen elgondolkodtatóak voltak.

„Az első mondatod, amikor beszéltél róla, az volt, hogy az egész olyan szép, mint a mesében. Nos, ha valami olyan, mint a mesében, akkor az nem igaz!”

Összegzés:

Vannak könyvek, amelyeket kötelező olvasmánnyá kellene tenni. Szerintem minden túlzás nélkül állíthatom, az Ébredés is ezek közé tartozik. Ha valaki már benne van egy ilyen bántalmazó kapcsolatban, sokat segíthet abban, hogy megértse, nem ő a hibás. Kérlek, jegyezzétek meg: sosem létezhet az a magyarázat, ami felmenthet egy bántalmazót a tettei alól! Ez a könyv akkor is hasznos lehet, ha sejted, a környezetedben él egy érintett, akinek talán pont az Ébredés lesz a kulcs ahhoz, hogy mielőbb változtasson az életén.

Kedvenc idézetek:

„Csak az akarja mindenáron elfedni a dolgokat, aki maga is tudja, hogy bűnös!”

„Ha nem teszünk semmit, ha elfordítjuk a fejünket, akkor azzal tulajdonképpen legitimáljuk a bántalmazást!”

„Megértettem azt, hogy kisgyerekként a szüleink olyanok, mint egy tükör, és mi úgy látjuk magunkat, ahogy abban a tükörben mutatnak minket.”

 

(Kép és fülszöveg: www.moly.hu)

Diana Hunt: Őrületbe kergetsz

Nem olvastam még Diától, így fogalmam sem volt, hogy mire számíthatok, milyen a stílusa. Az Őrületbe kergetsz figyelemfelkeltő borítójának és a könyvre érkező pozitív véleményeknek köszönhetően viszont egészen biztos voltam benne, hogy ez hamarosan megváltozik. :)

 A fülszöveg:

„Megöltem Winklert, mégis ártatlan vagyok.”
Conor Fostert egy brutális gyilkosság helyszínén fogják el. Testét ellepi az áldozat vére, a késen lévő ujjlenyomat tökéletesen egyezik az övével.
Állítása szerint a tettes Lenard. Lenard Axe, nem más, mint elméjének a másik lakója.
Szabadságát ugyan elveszti, de börtön helyett a Bridewood elmegyógyintézet foglya lesz.
Dr Nathalie Lawson vállát súlyos teher nyomja.
Megállapítani, hogy valaki többszörös személyiségzavarban szenved, vagy mesteri színjáték kíséretében csupán hazudik, embert próbáló feladat.
Főleg, ha a doktornő gondolatait más is leköti. Ami eleinte csak furcsa, majd rémisztő érzéseket kelt benne.
Az új beteg és a hátborzongató események között párhuzamot vonni őrültség lenne.
Vagy talán mégsem?

Mint már említettem, engem a borító azonnal megfogott. Remekül előrevetíti, hogy ne egy „könnyed” thrillerre számítsunk, ugyanakkor mégis kellően sejtelmes, titokzatos. A következő sorokról nem is beszélve...

„Szavam adhatnám, hogy nem hozom rád a frászt többet,
szívemre helyezve a kezem, ígéretet tehetnék: jó leszek.
De ebben nem fogok hazudni neked.
Rossz vagyok, és tudd, az is leszek!”

Először is egy jó tanáccsal kezdeném… Este jobb, ha nem kezditek el a könyvet, viszont ha másnap bármeddig aludhattok, akkor hajrá! Az történt ugyanis, hogy én este vettem kézbe, és egyszerűen nem tudtam letenni, egészen hajnali fél 2-ig olvastam. A könyv másik felét pedig a következő nap folytattam, szerencsére akkor már „csak” éjfélig. :D Szerintem ez sok mindent elárul. 

Dia nagyon gördülékenyen ír, az első oldaltól az utolsóig sikerült lekötnie a figyelmemet. Olvasás közben folyton elbizonytalanított, már fogalmam sem volt, hogy miről mit gondoljak. Elképesztően szőtte a szálakat, és amikor már azt hittem, hogy nem tud több meglepetést okozni, alaposan rácáfolt erre. A végén leesett az állam, ilyen fordulatokra egyáltalán nem számítottam. Sőt, itt-ott még vissza is kellett lapoznom, biztosan jól értettem-e.

Nagyon tetszettek a karakterek, a váltott szemszögek, még a mellékszereplőket is alapos kidolgozottság jellemezte. Nathalie-val könnyű volt azonosulnom – körülbelül annyi szerencsém van a szerelemben, mint neki. :D Conort pedig az elejétől kezdve imádtam. Jó, tudom, ez így kicsit betegnek tűnhet, de ha olvastátok vagy olvasni fogjátok a könyvet, megértitek, hogy miért írtam ezt. :D Ráadásul pszichothriller ide vagy oda, az írónő a humorát is megcsillogtatta. Nagyon szerettem ezeket az orvos-beteg szócsatákat, illetve hogy Nathalie gondolataiba is bepillantást nyerhettünk.

„– Tedd azt vissza, kérlek! – mutatok a könyvre.
– Mit fog írni rólam? – érdeklődik pajkosan.
– Tedd azt vissza! – ismétlem magam tagoltan.
– Miért? Múltkor nem zavarta az olvasás.
Most az is zavar, hogy levegőt veszel.”

Összegzés:

Tavaly – a már meglévők mellé – két új írót vettem fel a kedvenceim képzeletbeli listájára: először Karády Annát, majd az év végén Farkas Anettet. Bár még csak április van, bátran kijelenthetem, hogy idén ez a bizonyos lista már újabb két fővel bővült: márciusban A római ajánlatnak köszönhetően Kővágó Sára, most pedig Diana Hunt nevével. Az Őrületbe kergetsz egy olyan pszichothriller, mely alaposan befészkeli magát az ember gondolataiba, és később sem ereszt. Én azóta is agyalok bizonyos dolgokon... Izgatottan várom a folytatást, bár az kicsit vigasztal, hogy addig garantáltan bepótolom a lemaradásomat, és Dia első könyvével is megismerkedem. Nagyon köszönöm, hogy olvashattam, a thriller műfaj kedvelőinek szívből ajánlom!

Kedvenc idézetek:

„Életünkben, az elhalasztott lehetőség gondolata, kínzó kísértésként vesz üldözőbe. Viszont van az, ami ennél mardosóbb, gyötrelmesebb fájdalmat képes okozni: Az, amit már megtettünk.”

„Miről lehet felismerni az őszinteséget egy olyan világban, ahol tökélyre fejlesztettük a színészi képességeinket?”

„– Nincs ezzel baj, hiszen mindannyian álarcot viselünk. Csak tudni kell, ki előtt szabadulhatunk meg tőle – mormolja a fülembe.”

 

(Kép és fülszöveg: www.moly.hu)

Kővágó Sára: Római ajánlat

Kifejezetten szeretek új íróval megismerkedni, mert korábban is ért már rendkívül kellemes meglepetés. Gondolhatjátok, hogy megörültem, amikor – Farkas Anett ajánlására – Kővágó Sára keresett meg azzal, hogy lenne-e kedvem elolvasni a hamarosan megjelenő első könyvét. Ezúton is köszönöm a bizalmat! :)

A fülszöveg:

„Sophie Williams élete látszatra tökéletes. A magyar származású lány egy neves londoni fordítóirodánál dolgozik, csodás barátai vannak, és úgy érzi, élete révbe ért egyetemi szerelme, David mellett. Főnöke azonban váratlanul új megbízatást ad neki: egy hónapra Rómába kell utaznia, egy műkereskedő tolmácsaként. Sophie először visszautasítja az ajánlatot – képtelen lenne elszakadni barátjától és a megszokott hétköznapoktól. Ám biztonságos világa hirtelen összeomlik, és egyik pillanatról a másikra Rómában találja magát a jóképű, de rideg James Corner oldalán. Kapcsolatuk nehezen indul, a férfi zárkózott és mogorva, míg Sophie nyitott és kíváncsi. Az együtt töltött időnek köszönhetően azonban mindketten ráébrednek, félreismerték a másikat.
Egy történet csalódásról, szerelemről és a második esélyről…

Kővágó Sára első regénye kalandokban és érzelmekben gazdag történet, önmagunk és múltunk elfogadásáról, valamint a szerelemről, ami a legnagyobb félelmeinket is segít leküzdeni.”

A borító a Coverist Stúdiónak köszönhető, és szerintem a titokzatos női alak – a szemeit nem látjuk –, illetve a kellemes pasztell színek már egyértelműen sejtetik, hogy egy romantikus könyvet fogunk olvasni. Nagyon kíváncsi voltam, hogy a szép borító vajon milyen tartalmat rejt...

Szerintem jó romantikus könyvet írni egyáltalán nem egyszerű, legalábbis nekem, mint olvasónak szükségem van bennük valami pluszra, hogy kiemelkedjenek a hasonló kötetek közül. Ez a bizonyos plusz pedig a Római ajánlatban abszolút megvolt. Ahogy elkezdtem olvasni, azonnal beszippantott a történet. Sőt, alig tudtam letenni, ha éppen más dolgom is akadt. Imádom az ilyen könyveket, amikor olvasás közben egy percig sem unatkozik az ember, mert nincs túlírva, és nincs benne semmi felesleges, ami esetleg a minőség rovására menne. Nagyon jók voltak benne az arányok: a romantika egy kis humorral megfűszerezve, majd jött egy nem várt fordulat. Ráadásul, ha figyelmesen olvasunk, a sorok között igencsak mély mondanivaló is rejlik.

Nagyon szerettem a szereplőket, szerintem Sophie-val különösen könnyű volt azonosulni. Bár az elején nem értettem, hogy mit keres egy olyan férfi mellett, mint David, sajnos jobban belegondolva egyfajta tükör is volt saját magam számára: én szintén rajongtam már olyanért, aki egyáltalán nem érdemelte meg. A kedves és bölcs házvezetőnő, Aurora ugyancsak hamar belopta magát a szívembe. James sokáig kérdőjel volt számomra, bár sejtettem, hogy a tartózkodó viselkedésének valóban komoly oka lehet. 

Összegzés:

Rendkívül olvastatta magát a történet, kifejezetten tetszett Sophie és James kapcsolatának a kibontakozása. Bár nem szerelem volt első látásra, de számomra pont ettől volt izgalmas, mert nagyon szerettem a szócsatáikat. Utóbbi arról is árulkodott, hogy remek humora van az írónőnek. :) Annyira átjött az olasz életérzés, az emberek kedvessége, a gyönyörű látnivalók és az isteni ételek... Bár sosem jártam Rómában, de Baráth Viktória: Egy év Rómában c. könyve után most is azt éreztem, hogy legszívesebben azonnal pakolnék. Minden vágyam, hogy egyszer eljussak ide! Köszönöm az élményt, nálam ez egy abszolút 5*-os könyv volt, így nem is kérdés, hogy a Római ajánlat szintén felkerült az idén olvasott kedvenceim listájára.  

Kedvenc idézetek:

„– Te vagy az egyetlen, aki képes az űrig repíteni az ételt. Ez is valami. Gyere, segítek, próbáljuk meg együtt!”

„Vajon mit rejteget? Remélem, nem a korábbi tolmácsok csontvázait, akiket az őrületbe kergetett.”

„Néha képesek vagyunk azt hinni, ha elég emberrel vesszük magunkat körül, akkor kevésbé leszünk magányosak, de ez csak illúzió.”

„A legrosszabb fogság, amibe saját magunkat zárjuk, a félelem, hogy mások mit gondolnak rólunk. Az évek alatt megtanultam, minél kevésbé érdekel mások véleménye, annál jobban érzem magam.”

„– Egyet jegyezz meg, kislányom. Amin nem lehet változtatni, azt el kell engedni. Ha a múltban élsz, sosem leszel igazán boldog. A jelent kell megragadni és kihozni belőle a legtöbbet.”

 

(Kép és fülszöveg: www.moly.hu)

Farkas Anett: A 33-as ügy

Anett első könyve, A 33-as beteg nálam a tavalyi év egyik kedvence lett, így tűkön ülve vártam a folytatást. Ehhez persze az is hozzájárult, hogy míg az előző kötethez tiszteletpéldányként, tehát a megjelenése után volt szerencsém; Anett felajánlotta, most előolvasóként juttatná el hozzám, amit természetesen örömmel elfogadtam. Még egyszer köszönöm a lehetőséget, nekem ez hatalmas megtiszteltetés! :)

A fülszöveg:

„Mit tennél, ha a gyermekedet valaki elvinné?
Dávid és Vivien ezúttal egy emberrablóval találják szembe magukat. Eredménytelenül keresik a nyomokat, de az elkövető mindig két lépéssel előttük halad.
Aztán egy különös idegen toppan be a nyomozónő életébe.
Egy naplót nyújt át neki, ami 1971-ig repíti vissza az időben. Dávid és Vivien egy kislányt ismerhetnek meg, akinek keserű élete elevenedik meg a lapokon.
Egy gyermeké, akinek köze lehet a mostani ügyükhöz.
De vajon a nyomozópáros hihet a naplónak, Pavlovics Linett fájdalmas vallomásának?
Az újságíró
A polgármester
A vértestvérek
A bántalmazott gyermek
Az akta, amit már mindenki elfeledett:
A 33-as ügy”

A 33-as beteg borítóját imádtam, kíváncsian vártam, hogy Faniszló Ádám ezúttal mivel fog előrukkolni – abban egészen biztos voltam, hogy most sem fogok csalódni. Így is lett, mert szerintem a végeredmény gyönyörű, rendkívül kifejező, a pitypangnak pedig kiemelt jelentősége van a történetben...

A könyv egy egészen elképesztő, sokkoló prológussal indul, mely már előre sejteti, hogy izgalomban, feszültségben nem lesz hiány. Ez valóban így van, Anett egészen az elejétől a végéig rendkívüli tehetséggel csepegteti az információkat, illetve kuszálja össze a szálakat; jól feladva a leckét nekünk, olvasóknak. Imádom a stílusát, most is egy nagyon gördülékenyen megírt történetet kaptam, melyben mindennek megvan a maga szerepe.

Anett most sem félt komolyabb témához nyúlni, ezúttal a gyermekrablás áll a középpontban. De vajon ki mozgathatja a szálakat a háttérben? Bántani fogja a kicsiket, esetleg csupán valamiféle bosszú vezérli? Létezhet-e bármilyen „elfogadható” indok, mely segíthet megérteni az illető tettét? Mi a szerepe a különös naplónak és a pitypangnak a történetben? Minden kérdésre választ kaphatsz, ha elolvasod ezt a remek krimit. ;)

Ugyanazt éreztem, mint az előző kötetnél, hogy annyira jó a karakterek megalkotása, mintha valóban hús-vér emberek lennének. A nyomozópárost, Vivient és Dávidot még jobban a szívembe zártam – már ha ez lehetséges –, vicces szócsatáikban most sem volt hiány. A cserfes kis Fanna pedig szintén hozzájárult, hogy a könyv sokkoló részeit jól ellensúlyozza a gyermekekre oly jellemző szókimondásával, számos zavarba ejtő pillanatot okozva ezzel az édesanyjának, Viviennek. :D 

Összegzés:

Én már A 33-as beteg után bizalmat szavaztam Anettnek, éreztem, hogy az új könyve sem fog csalódást okozni, és természetesen így is lett. Elképesztő fordulatokkal megírt krimi, mely végig az orránál fogva vezeti az olvasót. Tényleg zseniális volt! Hol mosolyogtam, hol potyogtak a könnyeim... A 33-as ügy bekerült a 2022-ben olvasott kedvenceim közé, a krimik szerelmeseinek csak ajánlani tudom!

Kedvenc idézetek:

„Mert a vérszerződés egy életre szól, nem igaz?”

„Tudom, mitől félsz, viszont nincs rá okod. Ígérem, ha nagyon ráérek, majd legépelem neked, kinyomtatom, sőt még le is fűzöm, mennyire komolyan gondolom azt, ami kettőnk között zajlik.”

„Van az életben olyan pillanat, mikor nem várunk már semmit a világtól, mindössze a megbocsátást. Létezik az a bánat, amit nem lehet megsiratni, az a fajta, amit egy életen át titokban tartasz, őrzöd kilétét, hisz, ha elmondanád, senki sem értené meg.”

 

(Kép és fülszöveg: www.moly.hu) 

Edith Eva Eger: A döntés

A könyv körülbelül 2020 vége felé keltette fel az érdeklődésemet: egyre többször jött velem szembe, rendkívül pozitív véleményeket olvastam róla. Ami végleg meggyőzött, hogy nekem ez kell, és mindenképpen el szeretném olvasni, az Szabados Ágnes egyik egyik blogbejegyzése volt. Ebben dióhéjban az állt, hogy rá is mekkora hatást gyakorolt a könyv, élete rendkívül meghatározó olvasmányának tartja. 

Így amikor megláttam a Libri egyik tavaly januári akcióját, hogy a matricákkal megjelölt könyvek közül a második, azaz az olcsóbb fél áron kapható, nem haboztam. A döntés mellett megvettem Edith Eva Eger másik könyvét, Az ajándékot is. Biztos voltam benne, hogy nem fogok csalódni.

Fülszöveg: 

„Abban  ​szeretnék segíteni olvasóimnak, hogy felfedezzék, miként szökhetnek meg saját elméjük koncentrációs táborából, és válhatnak azzá az emberré, akinek lenniük kellene. Segíteni szeretnék abban, hogy átéljék, mit jelent megszabadulni a múltjuktól, a kudarcaiktól és a félelmeiktől, a dühüktől és a botlásaiktól, a megbánásaiktól és a feloldatlan fájdalmaiktól –, hogy átélhessék azt a szabadságot, amelyben az életet teljes, gazdag, ünnepi mivoltában élvezhetik. Nem választhatunk fájdalom nélküli életet. De választhatjuk azt, hogy szabadok leszünk, megszökünk a múltunk elől, akármi történjék is, és megragadjuk a lehetségest.” Dr. Edith Eva Eger 

A magyar származású dr. Edith Eva Egert 1944-ben családjával együtt a nácik haláltáborába, Auschwitzba deportálták. Ma klinikai pszichológus a kaliforniai La Jollában, illetve a Kaliforniai Egyetem oktatója San Diegóban. Emellett az amerikai hadsereg és haditengerészet tanácsadójaként tűrőképességi tréningeket tart és segíti a katonákat a poszttraumás stressz legyőzésében. Számos tévéműsorban szerepelt, többek közt az Oprah Winfrey Show-ban, illetve a CNN különkiadásában, amely az auschwitzi tábor felszabadításának hetvenedik évfordulójára készült. Ezen kívül főszereplője volt a holland nemzeti televízió holokausztról forgatott dokumentumfilmjének is. Rendszeresen tart előadásokat az Egyesült Államokban és külföldön. 

Dr. Edith Eva Eger tizenhat éves volt, amikor a nácik megérkeztek magyarországi szülővárosába, Kassára, és családjával együtt Auschwitzba hurcolták. Szüleit a hírhedt náci orvos, Joseph Mengele küldte gázkamrába, aki később arra kérte Edithet, hogy táncolja el a Kék Duna keringőt – jutalmul egy vekni kenyeret kapott. Edith a nővérével együtt túlélte a borzalmakat, és úgy döntött, megbocsát fogva tartóinak, és mindennap élvezi az életet. Évekkel a kiszabadulását követően egyetemre ment és pszichológusnak tanult, ma pedig többek között bántalmazott nőknek, poszttraumás stresszel, függőséggel vagy gyásszal küszködőknek segít. A döntés egyszerre memoár és útmutató, melynek célja, hogy mindannyiunknak segítsen kiszabadulni saját elménk börtönéből. Dr. Eger műve reményt és lehetőséget ad mindazoknak, akik meg akarnak szabadulni a fájdalomtól és a szenvedéstől. Akár rossz házasság, mérgező család vagy gyűlölt munkahely börtönében sínylődnek, akár önmagukat korlátozó hiedelmek szögesdrótja tartja őket fogva a saját elméjükben, ez a könyv arra tanít, hogy a körülményektől függetlenül dönthetünk úgy, hogy az örömöt és a szabadságot választjuk. 

Azt mindenképpen fontosnak tartom megemlíteni, hogy nem igazán szoktam ilyen típusú könyveket olvasni, tehát nem volt túl sok viszonyítási alapom. Mármint, ami az önismereti, segítő könyvek részét illeti. Természetesen olvastam már Auschwitzról, Kertész Imre: Sorstalanság c. regénye kötelező olvasmány volt, és emlékszem, milyen nagy hatást gyakorolt rám. Azt tudtam, hogy itt szintén egy túlélő könyvéről van szó, de nagyon kíváncsi voltam, ezt hogyan lehet összehozni azzal, másoknak is segítsen, utat mutasson. 

A döntés felépítése viszont nagyon jó: az első felében Auschwitz áll a középpontban, míg a második részében már a praxisából említ betegeket, és az ő különböző eseteiken keresztül mutatja be, hogy tulajdonképpen nincs olyan helyzet, amiből ne lehetne talpra állni. Nagyon tetszett a könyv őszintesége, Edith Eva Eger nem árul zsákbamacskát: sosem ringatja az olvasót hamis illúziókba, hogy ez könnyű feladat lesz. Ennek ellenére mindig áthatja a sorokat a bizakodás, a remény és az erő. Egy, a haláltáborokat megjárt túlélőtől pedig különösen hiteles, hogy létezhet a problémáinkra gyógyír. 

Edith Eva Eger egy igazi példakép, aki minden szörnyűség és átélt borzalom ellenére is talpra tudott állni. Itt nemcsak a haláltáborokra gondolok, amiket megjárt, hanem a felszabadítása utáni évekre, amikor számtalan problémával kellett szembesülnie, pl. kirekesztés, nyelvi nehézségek, magánéleti gondok. Hiába a hatalmas tudás, komoly végzettség, egy rendkívül szerény nő sorait olvastam, aki bepillantást engedett nyerni az életébe, és úgy próbált meg utat mutatni, segítő kezet nyújtani, hogy sosem vált „megmondóvá”.

Láttam olyan véleményt, hogy valaki azt írta, bár a könyv tetszett neki, ő nem érti, Edith Eva Eger hogyan tudott megbocsátani azoknak az embereknek – Hitlernek és Mengelének – akik miatt a szülei meghaltak. Erről viszont szó sem volt, a fülszöveg, ahol ez szerepel, igencsak megtévesztő: ő nem nekik, hanem saját magának bocsátott meg. Erre többször volt utalás a könyvben, a pácienseinek is ezt mondta.

 „A megbocsátás nem azt jelenti, hogy megbocsát az erőszaktevőnek azért, amit magával tett – mondtam neki. – Annak a résznek bocsát meg saját magában, ami áldozattá vált, és nem hibáztatja magát többet.” 

A könyv borítója nagyon megfogott. A szögesdrót Auschwitzot jelképezi, míg a virág egyértelműen a reményt szimbolizálja. Biztos vagyok benne, hogy a színválasztás sem véletlen, ugyanis utána olvastam, és a lila a mértékletesség színe. Jelenthet többek között intelligenciát, tudást, alázatosságot, de fájdalmat, valamint nosztalgiát is. 

Összegzés: 

Körülbelül egy éve, amikor olvastam, úgy éreztem, hogy nekem ezzel a könyvvel megvolt 2021 legjobb, legmeghatározóbb olvasmánya. A hatást, melyet rám gyakorolt, nem hittem, hogy tavaly már bármi más felül tudta volna múlni. Biztos vagyok benne, életem során többször újra fogom olvasni, és akkor is fellapozom, ha csak egy-egy konkrét útmutatására lesz szükségem. Ez az a könyv, amit szerintem mindenkinek el kellene olvasni, így csak ajánlani tudom! 

Kedvenc idézetek:

„ – Dicuka – szól bele a sötétségbe egyik este –, hallgass ide. Nem tudjuk, hová tartunk. Nem tudjuk, mi fog történni. Csak arra emlékezz: senki sem veheti el tőled azt, amit a fejedbe raksz.” 

„Élhetsz annak, hogy megbosszulod a múltat, de annak is élhetsz, hogy a jelent gazdagítsd. Élhetsz a múlt börtönében, vagy ugródeszkának is használhatod a múltat, hogy eljuss ahhoz az élethez, amelyet a jelenben szeretnél élni.” 

„Nem számít, mennyire csalódást okozó, unalmas, korlátozó, fájdalmas vagy nyomasztó legyen is a tapasztalatunk, mindenkor eldönthetjük, hogyan reagáljunk rá. És végre kezdem megérteni, hogy nekem is van döntési lehetőségem. Ez a felismerés megváltoztatja az életemet.”

„A munka valóban szabaddá tett. Azért éltem túl, hogy elvégezhessem a munkámat. Nem azt a munkát, amelyet a nácik szántak nekem – az önmegtagadás és az éhezés, a végső kimerülés és a leigázottság kemény munkáját. Hanem a belső munkát. Hogy megtanuljak túlélni és virágozni, hogy megtanuljak megbocsátani magamnak, és megtanuljak másoknak segíteni abban, hogy ezt tehessék. És amikor elvégzem ezt a munkát, akkor nem vagyok többé a túsza vagy a foglya semminek. Akkor szabad vagyok.” 

A bejegyzést néhány helyen frissítettem, de először a Könyvfalók blogon jelent meg!