Jud Meyrin: Lowdeni boszorkányhajsza

Megyeri Judittól már volt szerencsém olvasni, mégpedig a Rózsakői rejtélyek 1. és 2. részét is. Bár összességében mindkét könyv kifejezetten tetszett, ennek ellenére úgy éreztem, számomra valami apróság hiányzik – én sem tudtam megfogalmazni, pontosan micsoda. Abban egészen biztos voltam, a későbbiekben is szeretnék tőle olvasni, így nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy én lettem az egyik szerencsés kiválasztott, aki lehetőséget kap egy másik története, a Gyilkosság a krimifesztiválon előolvasására. 

Az első rész, a Lowdeni boszorkányhajsza már jó ideje megvan, viszont az olvasásig nem jutottam el. Ha már így alakult, arra gondoltam, hogy szuper lenne, ha közvetlenül egymás után olvasnám a két részt, és milyen jól tettem. :)

A fülszöveg:

„Egy ​kotnyeles újságírónő
Egy kemény nyomozó
És egy kaméleonként rejtőzködő gyilkos

Amikor Lottie Kelsey szomszédja gyanús körülmények között eltűnik, a kíváncsi újságíró azonnal szimatolni kezd. Eddig kultúráról írt az Edinburghi Krónikákba, ám főnöke nem engedi komolyabb témák közelébe. Lottie elhatározza, hogy bármi áron összehoz egy ütős címlapsztorit, és megmutatja, hogy az ő helye nem a kultúra rovatnál van. Nem számol azonban a nyomozást vezető zsaruval, aki egy kanál vízben meg tudná fojtani, és folyton keresztbe tesz neki.

Tristan Huntert egy tragikusan végződő akció után helyezik át Edinburghbe. Gyötri a bűntudat, amiért magára kell hagynia sérült barátnőjét Londonban, de nincs más választása. Amikor egy eltűnés véres gyilkosságba torkollik, Tristan rájön, hogy erre a lehetőségre várt. Ha elkapja a gyilkost, visszatérhet korábbi életéhez. Nem számol azonban a minden lében kanál újságírónővel, aki állandóan beleüti az orrát a nyomozásba, és a feje tetejére állít mindent, amiben eddig hitt.

Lottie és Tristan eszeveszett hajszába kezd az arctalan gyilkos után, aki olyan könnyedén csúszik ki a markukból, mintha szellem lenne, miközben egymással és zavaros érzéseikkel is meg kell küzdeniük.

Mennyire kell elcseszettnek lenned ahhoz, hogy arra vágyj, aki gyűlöl?
Mi fog végül győzni: az elvek vagy a szenvedély?
Vagy a gyilkos, aki senkit sem kímél?”

A borítóval nincs különösebb problémám, de hamarosan új „köntöst” kap, és őszinte leszek, nekem az sokkal jobban tetszik. Fiatalos, figyelemfelkeltő, a jobb felső sarokban lévő motívum pedig nagyon ötletes. 

A régi borító

Bár a történet már az első oldaltól kezdve beszippantott, kíváncsi voltam, hogy ez vajon a végéig ki fog-e tartani, ugyanis nem kevés, közel 500 oldalas a könyv. Nagyon tetszett a helyszín, Skócia és a misztikus, boszorkányos szál. Mindig történt valami, egy pillanatig sem unatkoztam. Imádtam esténként olvasni, kellően borzongató volt a hangulata, és sokszor csak azt vettem észre, hogy már régen aludnom kellene, de alig tudom letenni.

Érdekes, hogy a fülszöveg alapján arra számítottam, a kotnyeles újságíró egy kissé idegesítő szereplőt fog takarni, mégsem ez történt. Én kifejezetten bírtam Lottie-t, aki egy igazán erős, bár a munkájából adódóan persze kíváncsi női karakter. A sokszor ridegnek tűnő nyomozó, Tristan Hunter ugyancsak belopta magát a szívembe. Lottie-hoz hasonlóan neki is megvolt a maga története, tetszett, hogy mindkét szereplő mintha hús-vér ember lett volna. Egyikük sem volt túlidealizálva, így mi, olvasók is sokkal könnyebben azonosulhattunk velük. Szerettem a humoros párbeszédeket, nagyon jól el volt találva az arány, hogy azért mégse menjen át gyerekes civódásba.

Összegzés:

A Lowdeni boszorkányhajsza minden várakozásomat felülmúlta. Imádtam a történetet, a szereplőket, a helyszínt és az egészet megbolondító misztikumot. Már mindenki gyanúsnak tűnt, hiába törtem a fejem, nem sikerült kitalálnom, ki a gyilkos. Abszolút kedvenc lett, ez nem is kérdés. :) Nagyon örülök, hogy most olvastam, mert így teljesen frissen él még bennem a történet, és ahogy befejeztem, már el is kezdhettem a folytatást.

Kedvenc idézet:

„…az ember néha a legjobb szándéka ellenére is vonzódni kezd valakihez. Apró lépésenként sodródik bele valamibe, ami először ártalmatlannak tűnik, aztán azon kapja magát, hogy ha belefeszül, akkor sem tud ellenállni.”

 

(Kép és fülszöveg: www.moly.hu)

Bucsi Mariann: Ébredés

Mariann első könyve már régen felkeltette a figyelmemet, így nagyon örültem, amikor egy könyvmolyoknak szóló pályázatnak köszönhetően a szerencse nekem kedvezett, és megnyertem. Úgy terveztem, hogy amint megkapom, el is kezdem olvasni, de bevallom, kicsit féltem a témától. Végül úgy döntöttem, még várok vele...

 A fülszöveg:

„Ninett ​gyerekkorától kezdve kiemelkedő tehetséggel ragadta meg az ecsetet, azonban az élet viszontagságai közt képtelen volt a művészetben kiteljesedni. Minden nehézség ellenére, immáron felnőttként, mégis varázslatos életszemlélettel gondol a világra. Számos balul sikerült párkapcsolat után végre úgy tűnik, megtalálta azt a férfit, akire vágyott.
Tamás maga a megtestesült tökéletesség, látszólag valódi főnyeremény. Befolyásos üzletember, aki megszokta, hogy minden úgy történik, ahogyan ő akarja. Magabiztos és határozott ügyvéd, aki magánéletében is szereti átvenni az irányítást.
A külvilág számára odaadónak és gyengédnek látszó férfiről hamar lehull az álca, ahogy fokozatosan egyre kegyetlenebb lesz védtelen feleségével. Egy kis híján Ninett halálával végződő tettlegesség után rég elfojtott emlékek lepik el Ninett elméjét, és a nő rádöbben, hogy csupán egyetlen esélye van, ha életben akar maradni.
Vajon Ninettnek sikerül az, ami a legtöbb bántalmazott nőnek soha? El tud indulni az új élete felé, vagy még azelőtt a férje áldozatává válik, hogy egyáltalán megpróbálhatná?
Bucsi Mariann első regénye valódi ébredés lehet minden ember számára. A szerző kifinomult érzékenységgel adja most a remény kulcsát az olvasó kezébe, amely egy szebb jövő ajtajának zárját nyithatja.”

Hiszek abban, hogy sokszor nem véletlenül veszünk le egy bizonyos könyvet a polcról. Többször tapasztaltam, hogy egy-egy kötet kifejezetten gyógyír volt a lelkemnek, és úgy zártam be őket, hogy adtak valami pluszt, több lettem általuk. Mostantól az Ébredés című könyvet is idesorolhatom.

Szerintem a borító nagyon letisztult, a mű elolvasása után pedig bátran kijelenthetem, hogy tökéletesen illik a könyvhöz. A szomorú női arc szinte vonzza a tekintetet, és arra sarkall, hogy megismerjük Ninett történetét.

Mindig nagyra értékelem, ha egy író nem fél nehéz, már-már tabunak számító témához nyúlni, ez pedig az Ébredés esetében különösen igaz. Központi témája nem más, mint a családon belüli erőszak, a bántalmazás. Köztudott, erről az érintettek nem szívesen beszélnek, szégyellik, hogy ilyen helyzetbe kerülnek, és félnek segítséget kérni. Egy ilyen kapcsolatból kilépni nem egyszerű, mert a bántalmazott fél valamilyen okból kifolyólag mégis ragaszkodik a bántalmazóhoz  – ez pedig a külvilág számára szinte teljesen érthetetlen. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a bántalmazott sokszor saját magában keresi a hibát: mit tehetett volna másként, hogy ezt elkerülje.

„Sokszor meg voltam győződve, hogy én látom rosszul a dolgokat. Sőt, a legtöbbször abban is egészen biztos voltam, hogy bennem van a hiba.”

A könyv első fele kifejezetten megviselt, pedig nagyon empatikus embernek tartom magam. Sokszor egyszerűen nem értettem Ninett viselkedését, miért adja fel teljesen önmagát egy olyan ember kedvéért, akinek a magatartása egy kívülálló számára már a kezdetektől gyanakvásra adott okot. Viszont ahogy megismertük a nő múltját, szörnyű gyermekkorát, már elkezdett tisztulni a kép, és számos dolog világossá vált. 

Nagyon tetszett a könyv felépítése, az a végtelen empátia és finomság, ahogyan meg lett írva a történet, az pedig különösen, hogy a bántalmazó fél, azaz Tamás gondolataiba is bepillantást nyerhettünk. A téma kapcsán sok ki nem mondott kérdésünkre választ kaptunk, egyes sorok különösen elgondolkodtatóak voltak.

„Az első mondatod, amikor beszéltél róla, az volt, hogy az egész olyan szép, mint a mesében. Nos, ha valami olyan, mint a mesében, akkor az nem igaz!”

Összegzés:

Vannak könyvek, amelyeket kötelező olvasmánnyá kellene tenni. Szerintem minden túlzás nélkül állíthatom, az Ébredés is ezek közé tartozik. Ha valaki már benne van egy ilyen bántalmazó kapcsolatban, sokat segíthet abban, hogy megértse, nem ő a hibás. Kérlek, jegyezzétek meg: sosem létezhet az a magyarázat, ami felmenthet egy bántalmazót a tettei alól! Ez a könyv akkor is hasznos lehet, ha sejted, a környezetedben él egy érintett, akinek talán pont az Ébredés lesz a kulcs ahhoz, hogy mielőbb változtasson az életén.

Kedvenc idézetek:

„Csak az akarja mindenáron elfedni a dolgokat, aki maga is tudja, hogy bűnös!”

„Ha nem teszünk semmit, ha elfordítjuk a fejünket, akkor azzal tulajdonképpen legitimáljuk a bántalmazást!”

„Megértettem azt, hogy kisgyerekként a szüleink olyanok, mint egy tükör, és mi úgy látjuk magunkat, ahogy abban a tükörben mutatnak minket.”

 

(Kép és fülszöveg: www.moly.hu)

Diana Hunt: Őrületbe kergetsz

Nem olvastam még Diától, így fogalmam sem volt, hogy mire számíthatok, milyen a stílusa. Az Őrületbe kergetsz figyelemfelkeltő borítójának és a könyvre érkező pozitív véleményeknek köszönhetően viszont egészen biztos voltam benne, hogy ez hamarosan megváltozik. :)

 A fülszöveg:

„Megöltem Winklert, mégis ártatlan vagyok.”
Conor Fostert egy brutális gyilkosság helyszínén fogják el. Testét ellepi az áldozat vére, a késen lévő ujjlenyomat tökéletesen egyezik az övével.
Állítása szerint a tettes Lenard. Lenard Axe, nem más, mint elméjének a másik lakója.
Szabadságát ugyan elveszti, de börtön helyett a Bridewood elmegyógyintézet foglya lesz.
Dr Nathalie Lawson vállát súlyos teher nyomja.
Megállapítani, hogy valaki többszörös személyiségzavarban szenved, vagy mesteri színjáték kíséretében csupán hazudik, embert próbáló feladat.
Főleg, ha a doktornő gondolatait más is leköti. Ami eleinte csak furcsa, majd rémisztő érzéseket kelt benne.
Az új beteg és a hátborzongató események között párhuzamot vonni őrültség lenne.
Vagy talán mégsem?

Mint már említettem, engem a borító azonnal megfogott. Remekül előrevetíti, hogy ne egy „könnyed” thrillerre számítsunk, ugyanakkor mégis kellően sejtelmes, titokzatos. A következő sorokról nem is beszélve...

„Szavam adhatnám, hogy nem hozom rád a frászt többet,
szívemre helyezve a kezem, ígéretet tehetnék: jó leszek.
De ebben nem fogok hazudni neked.
Rossz vagyok, és tudd, az is leszek!”

Először is egy jó tanáccsal kezdeném… Este jobb, ha nem kezditek el a könyvet, viszont ha másnap bármeddig aludhattok, akkor hajrá! Az történt ugyanis, hogy én este vettem kézbe, és egyszerűen nem tudtam letenni, egészen hajnali fél 2-ig olvastam. A könyv másik felét pedig a következő nap folytattam, szerencsére akkor már „csak” éjfélig. :D Szerintem ez sok mindent elárul. 

Dia nagyon gördülékenyen ír, az első oldaltól az utolsóig sikerült lekötnie a figyelmemet. Olvasás közben folyton elbizonytalanított, már fogalmam sem volt, hogy miről mit gondoljak. Elképesztően szőtte a szálakat, és amikor már azt hittem, hogy nem tud több meglepetést okozni, alaposan rácáfolt erre. A végén leesett az állam, ilyen fordulatokra egyáltalán nem számítottam. Sőt, itt-ott még vissza is kellett lapoznom, biztosan jól értettem-e.

Nagyon tetszettek a karakterek, a váltott szemszögek, még a mellékszereplőket is alapos kidolgozottság jellemezte. Nathalie-val könnyű volt azonosulnom – körülbelül annyi szerencsém van a szerelemben, mint neki. :D Conort pedig az elejétől kezdve imádtam. Jó, tudom, ez így kicsit betegnek tűnhet, de ha olvastátok vagy olvasni fogjátok a könyvet, megértitek, hogy miért írtam ezt. :D Ráadásul pszichothriller ide vagy oda, az írónő a humorát is megcsillogtatta. Nagyon szerettem ezeket az orvos-beteg szócsatákat, illetve hogy Nathalie gondolataiba is bepillantást nyerhettünk.

„– Tedd azt vissza, kérlek! – mutatok a könyvre.
– Mit fog írni rólam? – érdeklődik pajkosan.
– Tedd azt vissza! – ismétlem magam tagoltan.
– Miért? Múltkor nem zavarta az olvasás.
Most az is zavar, hogy levegőt veszel.”

Összegzés:

Tavaly – a már meglévők mellé – két új írót vettem fel a kedvenceim képzeletbeli listájára: először Karády Annát, majd az év végén Farkas Anettet. Bár még csak április van, bátran kijelenthetem, hogy idén ez a bizonyos lista már újabb két fővel bővült: márciusban A római ajánlatnak köszönhetően Kővágó Sára, most pedig Diana Hunt nevével. Az Őrületbe kergetsz egy olyan pszichothriller, mely alaposan befészkeli magát az ember gondolataiba, és később sem ereszt. Én azóta is agyalok bizonyos dolgokon... Izgatottan várom a folytatást, bár az kicsit vigasztal, hogy addig garantáltan bepótolom a lemaradásomat, és Dia első könyvével is megismerkedem. Nagyon köszönöm, hogy olvashattam, a thriller műfaj kedvelőinek szívből ajánlom!

Kedvenc idézetek:

„Életünkben, az elhalasztott lehetőség gondolata, kínzó kísértésként vesz üldözőbe. Viszont van az, ami ennél mardosóbb, gyötrelmesebb fájdalmat képes okozni: Az, amit már megtettünk.”

„Miről lehet felismerni az őszinteséget egy olyan világban, ahol tökélyre fejlesztettük a színészi képességeinket?”

„– Nincs ezzel baj, hiszen mindannyian álarcot viselünk. Csak tudni kell, ki előtt szabadulhatunk meg tőle – mormolja a fülembe.”

 

(Kép és fülszöveg: www.moly.hu)